Református egyháztáji: termelői piac Debrecenben

26 aug. 2013 Administrator

A vidék első református termelői piacát nyitották meg Debrecenben. Az egyháztáji fantázianevű akcióval esélyt akarnak adni a gazdáknak, a minőségnek.

egyhaztaji1A Református Szeretetszolgálat tevékenységébena segélyezés, a katasztrófák idején a segítség megszervezése és az önkéntesek munkája mellett egy új ágként jelenik meg a termelői piac. Az egyháztáji program a termelők és a fogyasztók közötti út lerövidítését célozza meg.

Az egyház nem kíván mezőgazdasági tevékenységet folytatni, hanem arra törekszik, hogy azok, akik értenek a termeléshez, ebből élnek, lehetőséget kapjanak termékeik értékesítésére. A programot munkahelymegőrző szándékkal hívták életre, ha ugyanis a gazdák el tudják adni a termékeiket, akkor többet fognak termelni.

A későbbiekben szeretnék elérni, hogy a szeretetszolgálat, vagy az egyháztáji program logójával ellátott termékek legyenek a termelői piacon.

Szokatlan látvány, hogy nylontáskával érkeztek a hívek a templomkertbe. A Széchenyi kerti református gyülekezet első vidéki úgynevezett, egyházi termelői piaca bebizonyította: igény volt az akcióra.

- Vissza kellene térni a régi időkhöz, amikor tényleg a kiskertekből éltünk. Én kertes házban nőttem fel, tudom mi a különbség a kiskertekben termett és a nagybanin vásárolt dolgok között – hallhattuk Kaszás Mihálynét.

cekla04A piac nemcsak a vásárlóknak, hanem az őstermelőknek is jó. Mivel az áruházláncokat kihagyják, ők a felvásárlási árnál drágábban, a vevő viszont a bolti árnál olcsóbban tud hozzájutni a jó minőségű, magyar áruhoz.

- Mi ezzel foglalkozunk, a palántát is megneveljük, a káposztát is mi termeljük, és itt a végtermék, kimérve, kicsomagolva – mondta el Kissné Kálmán Julianna őstermelő.

Az egyháztáji nevű kezdeményezést az különbözteti meg más termelői piactól, hogy itt fontos a református kötődés.

- Általában egyházi körökből jövő kistermelőkről van szó, regisztrálniuk kell magukat és egyházi, lelkészi ajánlást hoznak magukkal – magyarázta Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke.

A debreceni református termelői piac az első időszakban havonta egyszer várja vásárlóit. A szeretetszolgálat más városokban is szervez majd hasonló akciót, a következő helyszín Miskolc lesz.

Forrás: dehir.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek