21 évesen olimpiai bajnok lett a pécsi asztalos

08 szept. 2015 Tartalomszerkesztő

 Első helyezett lett egy magyar fiatal a Brazíliában megrendezett szakmák olimpiáján.

 



A világ legjobbjai között végeztek a magyar fiatalok a Sao Paulóban megrendezett szakmák olimpiáján, a WorldSkills versenyen. Az augusztus 11-16. között megrendezett versenyen 63 ország több mint 1200 versenyzője mérte össze tudását 50 versenyszámban. Magyarországot 13 szakmában 14 fiatal szakember képviselte. Közülük László Attila bútorasztalos aranyérmet szerzett.

Apáról fiúra szállt a szakma
László Attilának nem okozott nehézséget a pályaválasztás, hiszen családjukban az asztalosság apáról fiúra száll, édesapja és testvére is ebben a szakmában dolgozik. A Pécsen élő és dolgozó, 21 éves vasi fiatalember önmagát úgy jellemezte, hogy nem a szavak embere, inkább a műhelyben szeret dolgozni, idegen tőle az a nyilvánosság, ami a versenyen elért sikerrel jár. Két éven át készült a világversenyre, a komódot, amellyel végül aranyérmet nyert, már nyolcszor készítette el. Tavaly Lille-ben részt vett az EuroSkills versenyen, az ott szerzett tapasztalatok birtokában vághatott neki a szakmák olimpiájának - írta a nyertesről a távirati iroda.

 

"Nagyapám, édesapám, bátyám is asztalos. Kicsi műhelyünkben már egész pici koromban fúrtam, faragtam a felnőttek között. Korán látták a szüleim, hogy ügyesen fogom a szerszámokat, ezért beírattak egy faragó szakkörbe." 

 

Én minden héten szorgalmasan jártam farigcsálni egy népi iparművészhez. Tizenkét éves koromban zsűrizte le az első sótartómat a budapesti Hagyományok Háza. A faragás most is fontos, azóta is készítek népművészeti tárgyakat kézi faragással. Már 20 lezsűrizett alkotásom van, pl.: borotvatok, kulacs, mángorló, tükrös, szék, szuszék, mozsár, diótörő tál. Tagja vagyok, a Velemi Népművészeti Stúdiónak ahol havi rendszerességgel összejövünk, dolgozgatunk, kiállításokra járunk. Természetes volt, hogy a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium és Szakképző Iskola bútorasztalos szakmára jelentkeztem. Az SZKTV-n 4. helyezést értem el és jeles szakmunkás bizonyítványt kaptam 2013-ban" - írja magáról László Attila a bemutatkozásában.

 


Nagyon szigorúak voltak a verseny szabályai, mindenkinek pontosan annyi nyersanyag állt a rendelkezésére, amennyi a munkadarab elkészítéséhez kellett, így javításra egyáltalán nem volt lehetőség - mesélte László Attila.

 

A komódszerű fiókos bútor elkészítésére 22 óra állt rendelkezésére

 

A szakmai zsűri naponta értékelte az egyes munkafázisokat, főként a felület megmunkálásának minőségét és a pontosságot nézték. A kiíráshoz képest az utolsó pillanatban is változtattak a feladaton, amelyhez a versenyzőknek alkalmazkodniuk kellett.


A két év felkészülés alatt nagyon sok újat tanult a szakmájáról, amelyhez az alapokat a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium és Szakképző Iskolában és természetesen az otthoni műhelyükben sajátította el - mondta. Továbbra is a bútorasztalos szakmában szeretné megtalálni a boldogulását, a jövőben tudását a műbútor-asztalosság felé szeretné fejleszteni.
Fekete Zoltán, az aranyérmes fiatal felkészítő tanára szerint László Attilának nagyon jók az adottságai, fő erénye a pontosság, folyamatosan mér és ellenőriz, közben pedig már a következő munkafázison is gondolkodik. A szakember úgy látja, hogy a hazai szakmunkásképzésnek megújulásra van szüksége, fejleszteni kellene a tananyagot, több pénzt kellene fordítani a tanműhelyek felszerelésére és folyamatosan tovább kellene képezni a szakoktatóként dolgozókat is.

 



Magyar sikerek
A WorldSkills fiatal szakemberek brazíliai világversenyén László Attila mellett egy másik dobogóst is ünnepelhettünk, Csongrádi Dávid hálózati informatikai rendszergazda kategóriában ezüstérmet szerzett. Kiválósági érmet vett át a Zilahi Krisztián és Balázs Dávid alkotta mechatronikai csapat, Kunfalvi Melinda virágkötő és Mózer Gergely épületasztalos az 500 pont feletti teljesítményért.

Forrás: Profession

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek