Kurkuma, a természetes fogfehérítő

11 jún. 2014 Kovács Anna

Igen, ez teljesen igaz. A sárga növényi por, amely sárgára színez mindent, ami, és aki hozzáér… Már biztosan kitaláltátok, hogy a kurkumáról van szó.

bikarbona1Ez a hihetetlen gyógynövény a titkos összetevő abban, hogy a legfényesebb, legfehérebb fogakat kölcsönözze használójának. Az Examiner.com írt arról, ahogy a kurkuma - minden idők legkedveltebb konyhai fűszere és gyógyászati ​​célú növénye- jó fogfehérítő is egyben.

Azt már tudjuk, hogy a kurkuma nagyszerű gyulladásra, és védi az agyat az öregedés ellen. Erős fertőtlenítő, antibakteriális és rákölő növény - ennyi jó tulajdonság már szinte csodával határos jelenség, ily módon nagyon kivételessé téve ezt a növényt.

A kurkuma más szépítő tulajdonságokkal is rendelkezik. Arcpakolásként alkalmazva csökkenti az arc pórusait. Az indiai menyasszonyok esküvőjük napja előtt használják, csak emiatt.

Körülbelül fél evőkanál szárított, szerves kurkumaport és egy kis vizet összekeverve fogkrémet készítettem, és úgy gondoltam kipróbálom a hatását. Nagyon óvatosnak kell lennünk a krém felvitelénél, mert bármi, ami a kurkumaporral érintkezik- kivéve a száj belsejét, élénk sárgára színeződik, beleértve a fogkefét is. De, ahogy sejteni lehet, csodásan fehéríti a fogakat!

detox2A kurkuma jót tesz szájhigiéniánknak is és nem csupán fogfehérítésre használhatjuk. Erős gyulladásgátló hatása miatt jó az ínynek is - a magyar 30 év feletti emberek nagy része ínybetegségekben szenved - úgyhogy különösen ajánlott a használata. Ezen kívül erősen antimikrobiális is, vagyis megöli a fogszuvasodást és ínybetegségeket okozó baktériumokat!

Használata: 1/2 evőkanál szárított szerves kurkuma gyökérhez adj hozzá egy kis vizet - és kész is. Moss fogat úgy, mint eddig… Egyszerű, de nagyszerű!

Forrás: naturahirek.hu

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek