Hűtőben didergett, majd fazékban pöfögött a pompás bodzavirág-dzsem

02 jún. 2013 Mihálka Klára

bodzadzsem1Bár lassan vége a bodzavirág-szezonnak, még nem késő, hogy kipróbáljuk egy finomság, a bodzavirág-dzsem készítését. Pompás ízvilágú, valódi ínyencség!

Bodzából évek óta készítek szörpöt, ami nagy sikernek örvend, mind a családom, mind a barátaim, ismerőseim körében. Viszont dzsem mániás vagyok, egy jó vajas lekváros kalács, finom langyos tejjel, vagy éppen egy császármorzsa ebéd után.  Nálam ezek a "nasik" Ebből adódóan végigfutott a fejemben, hogy mi lenne, ha készítenék valami dzsem félét is?

Bodza van (még, de már nem sokáig), kedvem van, akkor nincs akadály.
Hála istennek olyan helyen lakunk, ahol alig van forgalom, így könnyen le tudtam kapkodni - kertből, szomszéd kertből jó 40 fej bodzavirágot. Én jóformán egyenként megillatozom, mert akkor szeretem, ha intenzív és jó illata van.

A szedést követően 4 citromot megmostam, felkarikáztam és a szintén megmosott, vastagabb száraitól megszabadított virágokkal lerétegeztem: éppen annyi vizet öntöttem rá, hogy ellepje. Egy éjszakára betuszakoltam a hűtőbe dideregni.

bodzadzsem2Másnap lereszeltem 6 meghámozott almát, s a reszeléket, valamint 60 dkg cukrot hozzáadtam. „Fílingre” kiegészítettem a folyadékot 1 literre és odatettem főni. Tíz perc  - persze folyamatos kevergetés melletti - rotyogás után levettem a tűzről és szépen alaposan összeturmixoltam az egészet. Ez után visszatettem a lángra. Ekkor került bele 2 csomag 3:1-ben dzsemfix. Itt résen kellett lenni  a keveréssel: nem is tudom melyikünk pöfögött többet, én vagy a fazékban levő anyag. Viszont ezt forrástól számítva csak 1-2 percig kellett elviselni, jöhettek az üvegek, zutty bele  a dzsem. Fejre állítottam néhány percre, majd vissza... Ma pedig felcímkéztem.

Életem egyik legfinomabb dzsemje sikeredett, mely kellemesen savanykás, a citrom héjától kissé kesernyés és alig-alig édes. 16 db 2 dl-es üveg lett, összesen 60 dkg cukor van benne, az annyit jelent, hogy 1 üveg 4!!! azaz 4 dkg hozzáadott cukrot tartalmaz.

Talán nem is kell mondanom, hogy ma vettem citromot, almát..... Hála Istennek bodzavirág is van még…

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek