A galagonyalekvár az egyik legérdekesebb gyümölcsalapú élelmiszer, amit házilag előállíthatunk. Kiváló ízű, rendkívül egészséges is, és gyógynövény.

A galagonyalekvár készítéséhez bizonyos fortélyokat ismerni kell, amelyek nélkül könnyen becsődöl a vállalkozó kedvű szakács, és végül dühösen dobja sutba a fazekat mindenestül. Fogalmazhatnék úgy is: a feladat nehéz.

Legyünk őszinték, gazdaságilag nem éri meg a házilagos gyártás, hiszen lehet kapni „szabadpiacon”, már úgy kb. 40 dekáját egy ezresért. Ha ugyanekkora mennyiség házi költsége elenyésző is (maximum. 10 deka cukor, mondjuk húsz percnyi gáz/áramfogyasztás a főzőlapon, és egy kiskanál mosogatószer utána a fazéknak), a befektetett munkamennyiség bőven az ezres felett van átszámítva. Amiért mégis jó csinálni: egyedülálló „buliról” van szó, és a végtermék íze házi gyártásban páratlan, meg egyáltalán, a magáét az ember szívesebben fogyasztja, ráfordított időnket meg úgyse fizetné meg senki.

A galagonya tüskés szárú bokor vagy kis fa, szinte elpusztíthatlan, bőtermő, de az átlagos termés mintegy 5 mm-es piros bogyó (és ennek kb. 80%-az egyetlen csonthéjas mag), tehát nem egy dinnye vagy rétesalma. Ez okból adódóan nem lehet kimagozva eltenni, mint a legtöbb nemes gyümölcsöt: hozzá kell edződni a gondolathoz, hogy a magvakkal valamilyen formában az emésztőszerveidnek kell majd megbirkóznia.
Először menj ki a közeli mészkőhegyek kopárosabb részére október-november hónapban, napsütötte időben, szemelj ki egy dús galagonyafát, és szedj legalább 2000 szemet róla. De ha türelmesebb vagy, és felmész akár 3000 szemig, abból már két félliteres üveg is kitelik.

Amennyire tudsz, vigyázz, hogy kocsány nélkül szedd le, mert akkor egy munkafázist megspóroltál, méghozzá a nagyon fáradságos, utólagos kocsánytalanítást. Természetesen lehetőleg nagyobb és épebb, semmiképp se feketére aszott vagy rohadt szemeket gyűjts.

Otthon a szedett mennyiséget (a mégis belekeveredett minimális szennyeződést kiválogatva) mosd meg bő vízben, és daráld be egy elektromos darálóban, a szemekre annyi vizet töltve, hogy éppen ellepje azokat. Két lehetőség közül választhatsz: vagy egyszer felforralva előtte, a forralóvizet használod erre a célra, vagy nyersen, tiszta hideg vízzel. Az előbbi előnye, hogy a darálék egyenletes, síkos anyag lesz, ami gyorsabban összefő, de a hátránya, hogy vélhetően több darálatlan szem marad benne.

Nagy valószínűséggel a darálékot át kell nyomkodni kanállal egy krumplinyomón vagy hasonló lyukméretű fémtárgyon, mert lesznek benne teljes magvak. Ha nem elég a víz rajta daráláskor, akkor a végeredmény még darálatlanabb lesz, és olyan kemény, hogy az átpasszírozás nem megy. (Ha túl sok, akkor természetesen kifröcsög.) Ha netán sikerült ezektől megszabadulni, akkor ez a rendkívül kellemetlen, fárasztó és lassú munkafázis kimarad.

Sietni kell vele, mert a zúzalék spontán kőkemény géllé szilárdul!
A maradék magkoncentrátumból csekély vízzel felöntve rendszerint egy második átnyomással még tudsz anyagot kinyerni. A végleg visszamaradó galagonyapakura egy könnyed herbatea forrázatának alkalmas alapanyag, nem kell kidobni.

A zúzalékot 20-25% cukorral elkeverve érleld kicsit, nem muszáj sokáig; ne ijedj meg tőle, hogy már tíz perc múlva kőkemény, és ne hígítsd! Kezdd el főzni leégés-biztos edényben, leginkább fedő alatt. Mérsékelten kavarni elég, és meglepődsz, mert nem keményedik tovább, inkább lágyul és szétesik. A készáru tipikus kritériumait nem mutatja meg azonnal. Kezdettől látszik a „feneke”, a víz azonban a kavarásnál látványosan távozik belőle, méghozzá viszonylag rövid idő alatt. Feltétlenül forrón töltsd az üvegbe!

Állj ellen a kísértésnek, hogy egy ültő helyedben megedd az egészet. Nem mintha ártana az egészségednek, viszont akkor nem marad télire ebből a finomságból, így hiába dolgoztál.

Forrás itt!