Kelemen Majorság: fürdőtó, szalmaszálló és egy csodálatos világ

08 aug. 2014 Vaskor István

Piliscséven a Hegyes dűlőben, ahol az állatok és az emberek értik egymás nyelvét, szinte megáll az idő: a Kelemen Majorság ugyanis a nyugalom szigete.

kelemenA Pilis hegy lábánál, távol a város zajától fekvő Kelemen Majorság 5 hektáros területen, az erdő szélén egyedülálló lehetőséget nyújt a természetközeli pihenésre. Aki megtapasztalja ezt a harmóniát, bizonyára örökre a természet elkötelezett hívévé válik.

Kelemen György és felesége, Julianna nyolc éve vásárolták meg a közel ötvenezer négyzetméteres területet, hogy azon régi elképzeléseiknek megfelelően alakítsák ki birtokukat. Ahogy fogalmaznak: élték – és egyre kevésbé szerették – a városi, városközeli rohanó életet, s talán a kor is hozta 40 fölött, hogy egyre inkább vágytak a természetközeli életre.

– Az állatok iránti szeretet és az egészségesebb lét iránti vágy hamar ide vezetett minket a Pilis tövéhez, ebbe a kedves faluba – mondja a férj. – A területet már úgy választottuk a falu külterületén, az erdő szélén, hogy állataink és magunk számára is hosszú távon otthont biztosítson. A hely varázsa és a körülvevő táj szépsége egyre erősítette a vágyat bennünk a majorság létrehozására.

A Kelemen házaspár hét éve költözött a birtokra. A majorságba elsőként  két kecskét és kisgidáikat, valamint a „frissen” vásárolt négy szamarat vitték magukkal. Ettől kezdve céljuk az lett, hogy a régi magyar portákon fellelhető haszon- és háziállatokon keresztül megmutathassák az elfeledett és szándékosan lealacsonyított paraszti élet természetességét, szépségét és harmóniáját. Néhány év alatt szinte teljesen önellátók lettek, de hogy a látogatók ne csak átutazóként lehessenek tanúi a majorságban naponta megélt csodáknak, belevágtak a falusi szálláshely kialakításába.
kelemen1- Komoly pályázati segítséggel két és fél éve épült fel vendégházunk – veszi át a szót Julianna. – A négy napraforgós minősítésű épület minden szinten kielégíti a modern kor igényeit, melyben hét apartmanban tizenhat fő elszállásolására van lehetőség. Amikor megterveztük a házat, a nagycsaládosokra is gondoltunk, ezért néhány apartmanunkban a több gyermekkel érkező famíliák együtt lehetnek, nem szakad ketté a család. A vendégházban egy ötven fő befogadására alkalmas közösségi teret is kialakítottunk, mely alkalmanként nem csupán vendégeinknek biztosít biliárdozási lehetőséget, hanem kiváló hely céges tréningek, konferenciák, jelentősebb családi rendezvények – például esküvők – lebonyolítására is. Vendégeink „kényeztetését” egy hagyományos, és egy infra szauna is segíti.

A vendégházzal és vendéglátással kapcsolatos teendők, az állandó megújulni vágyás mellett a vidéki létforma bemutatásához elengedhetetlen az állatok jelenléte: a majorság területén kecske, birka, nyúl, háziszárnyas, szamár, mangalica, kutya és macska egy térben pihen vagy sétál, s várja a vendégek simogatását, érdeklődését. Aki elég korán kel, az a birtokról hajnalban láthatja hazabaktatni az erdőbe az őzeket az éjjeli legelészésből is.

kelemen2- Az állatsimogatás mellett a fürdőtavunk is nagy népszerűségnek örvend a vendégeink körében – említi Kelemen György. – Az egyébként „miniatűr” tórendszer nagyon hangulatos. Két nyolcméteres átmérőjű tavacska, melyet egy fölötte átívelő híd választ el egymástól. Az egyik a halastó, a másik a fürdőtó. Utóbbi partját napozóágyakkal, ülőkékkel, hintaszékkel „öltöztettük” fel. Kialakítottunk benne egy alacsonyabb vízmélységű részt is, ahol a kisgyermekek nyugodtan pancsolhatnak. Igazi strandolásra van lehetőség a természet lágy ölén.

A Kelemen Majorságban töltött kellemes elfoglaltságok mellett a környék is bőséggel kínál szabadidős elfoglaltságot. Piliscséven, a Pilis oldalában 180 pincéjével megcsodálható az ország egyik legnagyobb összefüggő pincefaluja. Hétvégenként megpezsdül itt az élet, ilyenkor a pincesor a gazdák igazi közösségi helyévé válik. Jó beszélgetések, borkóstolások teszik hangulatossá az itt eltöltött időt. A közeli Kesztölcön a horgásztó kínál jó kapást a pecásoknak. A túrázás szerelmesei az országos kéktúraútvonalán, vagy a Kesztölcnél induló magyarországi zarándokútvonalon tehetnek sétát, illetve szállhatnak meg a Kelemen Majorságban. Új programlehetőség a közelben a Klastompuszta feletti Csévi-szirtekben található Ariadne-barlangrendszer, amely a Leány-, Legény-, és a közelükben feltárt további 3 barlang összekötésével jött létre. A 2011-től a barlangászoknak látogatható barlangrendszer hazánk harmadik legmélyebb és harmadik leghosszabb barlangja, a turisták pedig pazar kilátásban gyönyörködhetnek a sziklák pereméről.

kelemen4- Télen szeretnénk bővíteni a szálláslehetőséget, hogy a bakancsos turistáknak és diákcsoportoknak is olcsóbb kategóriájú szállást kínáljunk – mondja Julianna. – A jelenlegi istálló épületét úgynevezett „szalmaszállónak” alakítjuk át. Mindent meghagyunk az eredetiben, tehát például egy karám négy fő részére nyújt majd szálláslehetőséget. Így ez egy nagy térként funkcionál majd a vendégeknek, akik szalmaágyon, szalmapárnán tölthetik el az éjszakát. Ugyancsak tervezzük egy új objektum elkészítését: ez az épület kimondottan közösségi célokat szolgál majd, s jóval nagyobb lesz, mint a jelenleg a vendégházban hasonló funkciókat ellátó rész.

A beszélgetésben elhangzottakat hallgatva, zárszóként nem is lehetne nemesebb gondolat, mint a Kelemen házaspár életről, munkáról, természetről megfogalmazott hitvallása:

„Majorságunk és életformánk a kikapcsolódáson és látványosságon kívül egy kedvcsináló, egy felkiáltójel mindazok számára, akik kezdenek elfásulni és maguk sem tudják, hogy miért, de rosszul érzik magukat a bőrükben. Ajánljuk nekik, hogy akarjanak és tudjanak másképp élni, még mielőtt a pacemaker kényszeríti rá őket.”

További információk a Kelemen Majorság weboldalán találhatók.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek