Tocsogó bivalyok társaságában ugorhatunk a Tiszába

06 júl. 2012 Vaskor István

nagyugrasJúlius 8-án immár hagyományosan Európa szerte ezrek ugranak folyókba, tavakba, hogy ezzel is felhívják a figyelmet élővizeink védelmének fontosságára.

A Big Jump, vagyis a Nagy Ugrás évek óta izgalommal tölti el a csatlakozókat e forró júliusi délutánon. Hazánkban idén ismét Tiszatarján ad otthont a kezdeményezésnek, ahol a Holt-Tisza partján tocsogó bivalyok és a természeti értékek mellett ezúttal egyéb látnivalók és szórakoztató programok is lesznek, hiszen a Föld!Föld Fesztivál is színesíti az akciót.

A Nagy Ugrás résztvevői délután 3 órakor vízbe ugranak, azt kívánva kifejezni, hogy figyelnek a bolygó élővizeinek állapotára. A WWF Magyarország 2008-ban hazánkban elsőként rendezte meg Tiszatarjánban a Nagy Ugrást. Később igyekeztek hagyományt teremteni a zöld mozgalomból, az árvízi helyzet és a körülmények azonban erre nem mindig adtak lehetőséget.
A zöld gondolat köré egy most egy háromnapos fesztivál is kerekedett. Tiszatarján ad otthont a Szívlapát Alapítvány Jövő/Menő programja keretében megrendezett Föld!Föld Fesztiválnak, mely inkább egyfajta ökoturisztikus megmozdulás, ahol a térség értékeinek megismertetése a cél. Persze a koncertek, játékok és egyéb szórakoztató elemek sem maradnak el.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek