Termelői piac és kézműves vásár az ipolytarnóci ősmaradványoknál

05 aug. 2012 Administrator

itarnoc1Nógrád megyei gazdák és termelők portékáiból rendeznek kézműves vásárral egybekötött termelői piacot augusztus 12-én az ipolytarnóci ősmaradványoknál.

Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen első alkalommal próbálkoznak ilyen programmal, de szívesen teremtenének belőle hagyományt. Most több fontos nógrádi termelőt is megnyertek az ügynek. Az egyéni árusok mellett ott lesz különleges juhsajtjaival, juhtúrójával a bokri sajtüzem, a Tarjáni Borház, a kozárdi Palóc Ízek Lekvár Manufaktúra, valamint biolisztjeivel és pékáruival a pásztói Biomalom Kft.

A termelők kínálnak még szörpöket, mézeket, gyümölcsöket, füstölt árukat is. A kézműves vásáron bemutatkozik csont- és fafaragó, csipkeverő, mézeskalács- és rongyszőnyegkészítő, a népviseletes babák készítője pedig maga is kazári népviseletben várja az érdeklődőket.
A salgótarjáni Tourinform iroda ezúttal nemcsak turisztikai információkkal szolgál majd a helyszínen, hanem kapható lesz náluk a Nógrádi Tüzes Vas, azaz a közkedvelt szalonnasütő is.

Az ősmaradványos geológiai tanösvény, a négydimenziós, mozgószékes mozi és a többi különleges látnivaló a vásár ideje alatt is várja a vendégeket, csakúgy, mint az Ipolytarnóc anno című fotókiállítás. A falu 1900-1965 közötti életét bemutató gyűjtemény augusztus 26-ig látható a Látogatóközpontban – tájékoztatott az MTI.
    

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek