Robin Hood bőrébe bújhatunk Balatonszemesen

17 júl. 2012 Jónás Dániel

szemesA Balaton kedvelt kulturális rendezvénye, a Szemes Fesztivál idén július 18.-22. között várja a déli partra látogatókat – immár az ötnapos programra. 

Balatonszemesen a tizennyolcadik alkalommal sorra kerülő fesztivál ezúttal is több zenei csemegével, kiállítással, gasztronómiai különlegességgel – közte bor- és pálinkakóstolóval – kedveskedik a vendégeknek. A Zenepavilonban, a Baptista Imaházban és a Balaton parton sorra kerülő koncertek mellett kézműves vásár és gyermekprogramok várják az érdeklődőket. Paprika Jancsi „Csúzlizdája”, kézműves foglalkozások, tűzzsonglőrök látványos bemutatói, vesszőkosaras körhinta, bábszínház, utcaszínház, főző- és desszertverseny és utcabál kínál kellemes kikapcsolódást. Aki szeretné kipróbálni, milyen is az íjászat, lehetősége lesz Robin Hood bőrébe bújni.

A „Vigadó” július 19-én 22.00-kor a Vodku zenekar „Cseh Tamás estjével” nyitja meg kapuit. Itt minden nap programok várják a vendégeket:, így koncert, filmvetítés, jóga-óra, hangrezgés-terápia, relaxációs meditáció. Drámapedagógus vezetésével izgalmas nyomozáson vehetnek részt a gyerekek – színészek vezetésével –, s minden napra jut a gyerkőcök részére meglepetés: bábszínházi előadás, koncert és ügyességi vetélkedő.
Fotó: szemesfesztival.hu

A teljes program itt tekinthető meg!

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek