Kézműves vásárt rendeznek Kazáron

08 máj. 2012 Vaskor István

kamaraisajtotajekoztato1A hét végén a kézművesség kapja a főszerepet a Nógrád megyei Kazáron: kiállítást és vásárt rendeznek, és színes programokkal várnak minden érdeklődőt.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2001-ben indította útjára „A kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében” című  kiállítás- és konferenciasorozatát, melyet azóta minden évben más megyében szerveznek meg. Idén Nógrád megye a helyszín.

A rendezvénysorozat keretében május 12-én, szombaton Kazáron kézműves kiállítást és vásárt rendeznek, valamint hagyományőrző együttesek bemutatóival várják az érdeklődőket. A kiállítás – melyen húsz nógrádi kézműves mutatja be termékeit – 10 órakor nyílik a Tájház mögötti területen, ahol a 12.00-16.30 között a Fontos népzenei gyermekegyüttes, a Nógrád Táncegyüttes, a Kazári Népdalkör, a Kazári Asszonykórus, a Zsivajgó gyermek néptánccsoport és a Folk Garázs népzenei együttes lép a színpadra.

A program ideje alatt a faluban minden kiállítóhely - Vasalómúzeum, Tájház, Bányászház, gyufacímke és falvédő kiállítás, mackó- és babakiállítás, Hagyományőrző Galéria, Kézművesház – nyitva tart és közlekedik a tufa-taxi is.

A programokra az ország minden területéről várják az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek