Jó szezonban bíznak a balatoni turisztikai szolgáltatók

24 jún. 2012 Administrator

badacsonyMegkezdődött a nyaralási időszak: az üdülőrégió szolgáltatói bizakodóak az idei szezont illetően, amit a tavalyinál jobb időjárás reményére alapoznak.

Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI megkeresésére elmondta: a Szántód és Tihany között egész évben közlekedő kompon június 20-ig 192.897 utast és 75.546 járművet szállítottak, ami egyformán 9 százalékos forgalomnövekedés az előző év azonos időszakához képest. A tavasszal fokozatosan beindult személyhajókon eddig 87.539 utas utazott, ami 5 százalékos növekedés a tavalyihoz viszonyítva. Nem egyedülálló a Balaton környékének "szárnyalása": a Tisza-tónál is nőtt a kereskedelni szállások forgalma, többnyire belföldi vendégek révén.

Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke, a siófoki Residence Hotel igazgatója arról számolt be, hogy négy nagyobb balatoni város turistairodáinak adatgyűjtése szerint a kereskedelmi szálláshelyek forgalma májusban átlagosan pár százalékkal jobban alakult, míg a júniusi adatok nem mutatnak változást az előző év azonos időszakához képest. A szállodások és panziósok bizakodóak, de ezt az optimizmust nem a fejlesztéseikre, vagy a gazdasági viszonyoktól remélt javulására alapozzák, hanem arra, hogy nem ismétlődik meg a tavalyi kedvezőtlen, a szezonból három hetet elvevő rossz időjárás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek