Huszárbandériumok randevúja Létavértesen és Álmosdon

08 máj. 2012 Nagy Judit

huszarLétavértesen és Álmosdon 2012. május 11-én és 12-én ismét közös programon vehetnek részt a romániai és magyarországi huszár-hagyományőrző csapatok.   

Nyolc éve, 2004-ben indult el a magyar-román határ menti kapcsolatok erősítése a vidéki huszár-hagyományőrzők segítségével. A közel évtizednyi idő alatt számos partiumi és erdélyi településen szerepelhettek a hajdú-bihari huszárbandérium tagjai, és a „huszár-diplomácia” hozadékaként a Bihar megyei és erdélyi lovas barátok pedig Magyarországon működhettek közre számos rendezvényen.

A mostani, a magyar huszárok szervezésében sorra kerülő közös program, az immár második „Érmelléki Huszárokosító” és kulturális program igazi majálisi hangulatú találkozónak ígérkezik. Ez Létavértesen kezdődik május 11-én 13 órakor egy fegyver- és egyenruha-kiállítással a helyi református egyházközség néprajzi termében. A lovasok ez után átlovagolnak majd Álmosdra, ahol 17 órakor megtekintik a Kölcsey-emlékházat, huszártábori pikniken vesznek részt, majd késő este visszalovagolnak Létavértesre.
Május 12-én, szombaton Létavértesen megtekintik a helyi görög katolikus templomot, majd a Liget-tanyai Álomzugban Csontos János főszervező, Bartha Mihály mezőpaniti polgármester, és dr. Kádár László sepsiszentgyörgyi hagyományőrző megnyitója után kezdetét veszi a sok kísérőprogram. Bemutatót tartanak egyebek mellett a sepsiszentgyörgyi íjászok, illetve huszáralaki kiképzés is lesz.
A rendezvényt érmelléki borbemutató és táncházi „fergeteges” zárja.

Forrás: erdely.ma

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek