Hagyományőrző palotajátékok Visegrádon

03 júl. 2012 Vaskor Máté

visegradJúlius második hetében fényes ünnepség veszi kezdetét Visegrádon, mint egykoron 1335-ben. A dunakanyari város nemzetközi palotajátékoknak ad helyet.

Évszázadokkal ezelőtt a magyarok királya, Károly vendégül látja a csehek királyát és ennek fiát, a morva őrgrófot, a lengyelek királyát, bajvívó vitézeiket és díszes kíséretüket. A 28 éve megrendezésre kerülő Viségradi Nemzetközi Palotajátékok vendégeit változatos műsorokkal szórakoztatják csütörtöktől egészen vasárnapig. Az állandó programokból kicsik és nagyok egyaránt választhatnak kedvükre valót.

Több száz harcos, mutatványos, táncos mellett vásári forgatag, valamint ínycsiklandozó ételek és italok várják az érdeklődőket Magyarország egyik legnagyobb szabadtéri rendezvényére.

visegrad2A vidéki fesztivált gólyalábasok, csepűrágók és zenészek szórakoztatásában kíséri majd végig számos vitéz, apród és vásári komédiás menete. A Királyi Borudvar hazánk történelmi borvidékeinek teljes kínálatával szolgál majd.

Természetesen lovagi tornákban, íjászversenyekben és dallamos koncertekben sem lesz hiány a négy nap alatt. A Téka, a Hollóének Hungarica és a cseh Remdich mellett eöbb együttes, énekes lép majd fel a színpadon.

A részletes programot ide kattintva megtekintheted.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek