Év Fürdője 2015: szavazz a kedvencedre!

10 jún. 2015 Administrator

Az Év Fürdője közönségszavazás elsődleges célja, hogy ráirányítsa a nagyközönség figyelmét hazánk páratlan termálvízkincsére, az arra épült nagyszerű fürdőkre és magára a fürdőzésre.

fürdő

Magyarország olyan termálvízkinccsel rendelkezik, ami nemcsak mennyiségében, de minőségében is kiemelkedőnek számít világviszonylatban. A hazai vizek hatásukat tekintve is egyedülállóak, sehol máshol nem található ilyen magas hőmérsékletű és egyben ennyi különböző betegség kezelésére, megelőzésére alkalmas kiváló minőségű termál- és gyógyvíz. Magyarországon kétszáznál is több fürdő – köztük több mint nyolcvan gyógyfürdő – található. A hagyományosabb értelemben vett fürdők mellett számos aquapark, közel négyszáz csúszda és megközelítőleg ezerhatszáz medence várja az ifjabb generációt is.

fürdő3

Bővebben az Év Fürdője szavazásról

Annak ellenére, hogy Az Év Fürdője alapvetően egy verseny, a szektor széleskörű összefogását célozza, egy közös ügy – a fürdőkultúra népszerűsítése – érdekében. A fürdők az eddigi visszajelzések alapján pozitívan fogadták a kezdeményezést, szívesen részt vesznek a „megmérettetésben”.

A fürdők három kategóriában indulnak - Az Év Fürdője 2015., Az Év Feltörekvő Fürdője 2015. és A Helyiek Kedvenc Fürdője 2015. A kategóriák kialakítása azért volt szükséges, mert hazánk több mint kétszáz fürdője rendkívül eltérő adottságokkal és lehetőségekkel rendelkezik. A kisebb fürdőknek nem lenne esélye a nagy, ismert vagy nagyvárosokban található fürdőkkel szemben, így azonban a hozzájuk hasonló fürdőkkel mérhetik össze magukat. Ennek a csoportosításnak köszönhetően a nagyközönség megismerheti az új vagy a közelmúltban komoly fejlesztésen átesett, de egyelőre még kevésbé ismert fürdőket is Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában. A besorolás a medencék száma, a település mérete és a fürdő ismertsége alapján készült, azonban a fürdők – megfelelő indoklás esetén – kérhették, hogy másik kategóriában mérkőzhessenek meg.

fürdő2

Fürdőfejlesztések

Az Év Fürdője szavazásnak külön aktualitást ad az is, hogy az elmúlt években rengeteg fürdőt újítottak fel. Ha csak 2014 termését nézzük: megújult és egy komplett élményfürdővel és wellness részleggel bővült a Rudas, Zalakaros egy 600 milliós fejlesztés átadásával indította a tavalyi esztendőt, kültéri medencéket és wellness részleget adtak át a Dandárban, a hajdúszoboszlói Hungarospa – egyebek közt – hat új óriáscsúszdával, a harkányi gyógyfürdőkórház pedig új szárnnyal gazdagodott. A lendület 2015-ben is kitart, év elején megnyitott a demjéni barlangfürdő és további fejlesztések várhatóak többek között a Paskál strandon, a mohácsi, a csongrádi és a harkányi fürdőben, illetve május 30-án adták át a miskolctapolcai strandfürdőt.

Ide kattintva tudod leadni a voksodat.

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek