Évekig eláll a nyersen készített szamócaszörp

16 máj. 2014 Virágné Fejes Éva

Nyakunkon a szamócaszezon! Ki ne szeretné e finom gyümölcsöt, melyet nyers fogyasztása mellett sütéskor és főzéskor sokféleképpen felhasználhatunk.   

 

eperszorp2 copy

 

A háziasszonyok gyümölcssalátákba, fagylaltnak, parfénak, süteményekbe is használják. Akadnak olyan fajták, melyek remekül lefagyaszthatók és a téli időszakban ugyanúgy felhasználhatók, mint a frissen szedettek. Most egyébként is jó a termés országszerte, s a szedd magad akciókon olcsón beszerezhetjük a gyümölcsöt.

 

Sokan kedvelik a szamócából készült szörpöket. A legtöbb recept főzéssel csírátlanítja a gyümölcs levét, azt viszont kevesen tudják, hogy nyers állapotában is kitűnő és elálló szörp készíthető belőle. Vidéki, idős asszonyok így rakják el és pompás ital lesz a szamócából. Lássuk, hogyan készül?A szamócát folyóvíz alatt alaposan megmossuk, majd amikor már teljesen tiszta lesz az öblítővíz, akkor csumájától is megszabadítjuk, majd lemérjük.

 

Ahány kiló a gyümölcs, annyi késhegynyi borkősavat és annyi mokkáskanál szalicilt adunk a gyümölcshöz, majd az egészet összetörjük. Ha nagyon tisztán dolgoztunk, akkor a szalicilt el is hagyhatjuk. Ilyenkor azonban a késhegynyi helyett 1 mokkáskanál borkősavat teszünk a gyümölcsre. Mivel a kupakok némelyike nem záródik rendesen, így két réteg celofán közé tehetünk szalicilt és erre rá a kupakot. Ne turmixoljuk, mert elveszíti eredeti színét és nem csöpög le annyi lé, mintha csak kézzel nyomkodnánk szét a szemeket.

 

eperszorp copy

 

Ezután a gyümölcspépet keverjük össze kilónként 6 dl korábban felforralt, de már kihűlt, hideg vízzel, majd az egészet öntsük tüllzacskóba. Akinek nincs zacskója, megteszi egy tetra pelenka is a négy sarkán összekötve. Lényeg, hogy a zacskót lógassuk fel egy tál fölé és egy éjszakán át hagyjuk, hogy magától lecsöpögjön. Ne nyomkodjuk.

 

Másnap mérjük meg a levet, és minden literéhez 1 kg cukrot adjunk. Keverjük meg többször, míg a cukor nem olvad el teljesen. Ekkor kiforrázott üvegekbe öntjük, ledugaszoljuk és hűvös kamrába tesszük.
Évekig elálló, finom, illatos szörpöt kapunk. Természetesen hígítva fogyasztható. Színe azonban ilyenkor már nem lesz olyan intenzív, mint a boltinak. Annál azonban egészségesebb, gyerekek is bátran fogyaszthatják. Aki nagyon szereti az élénk színt, kevés céklalével fokozhatja a szörp pirosságát.

 

Ezzel a módszerrel bármilyen lédús gyümölcsből (málna, szeder, ribizli, eperfa termése, szőlő) készíthetünk szörpöt. Almából, körtéből, birsből is lehet, igaz azok hígabb állagúak. Ezeket a gyümölcsöket egyszerűen megreszeljük, borkősav helyett citromsavat teszünk hozzá, így nem barnulnak meg a gyümölcsdarabok. Magozott meggy, cseresznye pedig zúzás, aprítás nélkül is kiadja a levét. Utóbbi kettőt még egy-két evőkanál rummal is bolondíthatjuk. Arra azonban ügyeljünk, hogy alkoholtartalma miatt gyerekeknek ne adjuk.

 

eperrecept1

 

A megmaradt gyümölcshúsból lekvárt főzhetünk. A gyümölcs savtartalmától függően tegyünk hozzá 30-50 dkg cukrot, majd addig főzzük, míg bugyogni kezd. Üvegekbe töltjük, két celofánréteg közé szalicilt vagy fahéjat tegyünk, végül csavaros tetővel zárjuk le az üvegeket. Eközben a sütőt felmelegítjük 140 fokra. Egy tepsibe 2 ujjnyi vizet öntünk, beleállítjuk a lezárt üvegeket és a tepsit betesszük a már kikapcsolt sütőbe úgy, hogy a sütőajtót résnyire nyitva hagyjuk. Másnap reggel vegyük ki az üvegeket, töröljük szárazra őket és mehetnek a spájz polcaira.

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek