Több mint négyszáz pályázat érkezett a Tanyafejlesztési Programra

06 szept. 2012 Vaskor István

tanyavilag1Több mint négyszáz pályázatot fogadtak be a Tanyafejlesztési Program keretében a pályázati időszak alatt, 2012. július eleje és augusztus vége között.

Az augusztus 31-i határidőig összesen 416 pályázatot fogadtak be. A szóban forgó pályázatokra összesen 2 milliárd 749 millió forintot igényeltek. Így a pályázók - önrészükkel együtt - összesen mintegy 3 milliárd 236 millió forint értékű fejlesztést kívánnak megvalósítani 240 alföldi tanyás településen. A program két pályázati célterületére - a települési és térségi fejlesztésekre, valamint a tanyagazdaságok korszerűsítésére - összesen mintegy 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre, kizárólag nemzeti forrásból.

Az önkormányzati típusú, helyi közösségek számára kiírt pályázati konstrukció - ez az első célterület - keretében 176 pályázatot véglegesítettek, mintegy 2,3 milliárd forint támogatási igénnyel. Itt a rendelkezésre álló forrás 1,04 milliárd forint. Ezen a területen leginkább - a múlt évihez hasonlóan - a földutak rendbetételére, a tanyagondnoki szolgáltatások fejlesztésére, valamint a tanyai termékek piacra jutásának támogatására volt igény.

tanyavilag2Az egyéni típusú tanyagazdaságok fejlesztésére kiírt konstrukció keretében 240 pályázatot véglegesítettek, több mint 449 millió forint támogatási igényt megjelölve. Itt a rendelkezésre álló forrás összesen 400 millió forint. A legnépszerűbb célok pedig a gépbeszerzés, az állatállomány kialakítása, bővítése, valamint a szaporítóanyag vásárlása volt.

A nyertes pályázatokról a vidékfejlesztési miniszter ez év október 31-ig hoz döntést. A támogatási szerződések megkötését követően kifizetik a nyerteseknek a támogatási előleget. Ez a támogatási forrás 25 százaléka lehet. A kifizetésre várhatóan a jövő év elején kerül sor. A nyertes pályázóknak a fejlesztéseiket legkésőbb 2013. április 30-ig kell megvalósítaniuk. A VM a támogatás teljes összegét legkésőbb a szóban forgó időpontig fizeti ki.

A Tanyafejlesztési Programra tavaly mintegy egymilliárd, míg jövőre pedig várhatóan mintegy kétmilliárd forint áll majd rendelkezésre. Az első célcsoportban a pályázóknak 10, a másodikban pedig 25 százalék önerővel kell rendelkezni.

 (Forrás: VM Sajtóirodája)

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek