Tiszatardoson tudják, mitől döglik a légy

08 jún. 2015 Vaskor István

Pontosabban fogalmazva: a falu által kínált lehetőség némileg párját ritkító kis hazánkban, életszerű és kreatív!

baztardos3Varga Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplém megyei település polgármestere levélben tett ajánlatot az ország sok-sok vállalkozásának, hogy létesítsen székhelyet, telephelyet vagy fióktelepet Tiszatardoson, csökkentve ezáltal a vállalkozás adóterheit. No, de hogyan?

Csábító adók, kedvezményes ingatlanok

A falu első embere levelében leírja: náluk már 2007-től kedvező a helyi iparűzési adó mértéke, mely jelenleg 0,3 százalék. Ez a tény önmagában is csalogató egy cég letelepedésére, s ha még hozzávesszük, hogy az önkormányzat döntése értelmében idén januártól kedvező áron bocsátanak a betelepülők rendelkezésére telkeket, lakóépületeket, ipari területeket – akkor valóban ritka lehetőségről beszélhetünk.

baztardos1Varga Sándor tudja, mi a folyamat lényege, amikor így fogalmaz:

Nagyon sok pénz megspórolható

„Kereskedőknek, szolgáltatóknak és termékgyártóknak azt javaslom, alapítsanak még egy céget, jegyeztessék azt Tiszatardosra (az alapító okiratban jelöljék meg központi ügyintézés helyéül a jelenlegi vállalkozásuk székhely címét, így a hozzánk települő cégük tevékenységeit a jelenlegi megszokott helyen tudják végezni. Az alkalmazottaik közül helyezzenek át az új cégükbe, ha szükségesnek tartják, alkalmazzanak helyi munkaerőt is, a postán kössenek utánküldési szolgáltatást az új vállalatuk leveleinek átirányítására – összességében jelenlegi vállalkozásuk iparűzési adóalapját megoszthatják két cégre, két településre és rajtunk keresztül nagyon sok pénzt spórolhatnak meg.”

baztardos2Mindezek természetesen törvényes keretek között működnek, s még lehetőség nyílik az éves adók részletekben történő megfizetésére is.

Még állami támogatás is dukál

Ráadásként a tiszatardosi önkormányzat a gépjárműadó községben maradó részéből annak egyharmadát visszajuttatja a vállalkozásoknak, mi több: mivel a település a szabad vállalkozási zóna része, az itt letelepülő vállalkozások további adókedvezményeket, fejlesztési támogatást és adminisztrációs segítséget kaphatnak még az államtól.

Hát nem jó üzletnek tűnik a Tiszatardosra történő céges költözködés? Varga Sándor – ahogy levelében leírja – bárkivel szívesen megosztja az elmúlt évek kedvező tapasztalatait, ezért várja az érdeklődők telefonhívásait!

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek