Pótkocsis traktorral indul nyári turnéjára a délvidéki Tanyaszínház

21 júl. 2012 Administrator

tanyaszinhaz1Hétfőn kezdi nyári turnéját a délvidéki Tanyaszínház: az idén 35 éves társulat régen csacsifogattal, mostanság traktorral jár be vajdasági falvakat.  
Elsősorban azokra a vidéki településeken lépnek fel, melyekre a színházi idényben nem jutnak el az előadások, hiszen nincs azok befogadására alkalmas terem.

Idén ősbemutatót tartanak, Gyarmati Kata: Mérföldkő című darabját viszik el 26, többségében bánáti településre. A szerző az újvidéki színház dramaturgja és a Tanyaszínház felkérésére írta a színművet.

A délvidéki vándortársulatot 1978-ban fiatal színészek, rendezők és színinövendékek alapították, többek között Hernyák György rendező és Kovács Frigyes színész, akikhez később az azóta elhunyt Soltis Lajos is csatlakozott. A bemutatók színhelye hagyományosan Kavilló, innen indulva valaha csacsifogatos ekhós szekérrel, manapság traktor által vontatott pótkocsival járják be a Bácska és Bánát vidékét, falvait. Az egyesület évente változik, tagjai végzett, de pályakezdő színészek mellett főiskolások és középiskolások. A Tanyaszínháznak ma már 260 tagja van és több mint 700 előadást mutatott be, amelyeket félmillió vidéki néző látott.

tanyaszinhaz2A vándorszínház megszakítás nélkül 35 éve minden nyáron játszik, még a háborús években sem maradt el a „tájolás”. A Kárpát-medencében egyedülálló társulat vendégszerepelt már a szlovéniai Muravidéken, Horvátország magyarlakta településein és Magyarországon is, de a Tanyaszínház elsődleges célja elvinni a vajdasági falvakban élőkhöz a színházi élményt.

A nyaranta működő színház 2002 óta civil nonprofit szervezetként működik, magyarországi és vajdasági támogatásokból tartja fenn magát. Az előadásokra belépődíjat nem szednek, a nézők maguk döntik el az előadás végén, hogy mennyivel segítik a társulatot. Két hónap alatt összesen mintegy 15 ezer néző kíváncsi az előadásokra.

A Tanyaszínház 25. évfordulója alkalmából fogalmazódott meg az a szándék, hogy a nyári színháznak legyen egy állandó fészke Kavillón, más néven Rákóczifalván vagy Rákóczitelepen. Az észak-bácskai településen a tanyaszínházasok hét objektumból álló művésztelepet szeretnének felépíteni - írta az MTI.

Fotó: vajma.info

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek