Ötcsillagos "címre" vágyik Sárvár

30 ápr. 2012 Administrator

sarvar2Gyógyhely címre pályázik Sárvár. A település törekvése egybecseng azzal a szándékkal, amit jelmondatként megfogalmaztak: „Ötcsillagos várost építünk”.  
Ha a Rába-parti település a nyár végéig be tudja adni kérelmét az illetékes hivatalhoz, komoly esély van arra, hogy tizenkét év folyamatos és céltudatos fejlesztés után az év végéig megkapja a gyógyhely minősítést.

A minősítéshez csaknem ötven mutatónak kell megfelelni, beleértve ebbe a levegő tisztaságát, az alacsony porszennyezettséget, a gyógyvíz minőségét, a közlekedés helyzetét, de még a meteorológiai viszonyokat is.

sarvar1A gyógyhellyé minősítés előtt módosítani kell a település általános rendezési tervét, ugyanis pontosan meg kell határozni azt a védősávokkal körülvett területet, amelyre a minősítést kérik. Sárvár adottságai mindenben megfelelnek a követelményeknek, a gyógyvíz minősített, a fürdőhely természeti környezete pedig rendezett, nincs a közelben szennyező ipari tevékenység és a település gyógyfürdője országosan és nemzetközileg is elismert.

Az egykor zöldmezős beruházásként épült Sárvári Gyógy- és Wellness fürdőben az elmúlt 12 évben összesen 10 milliárd forint értékű folyamatos fejlesztés zajlott, amelyhez 30-40 milliárd forint értékű turisztikai beruházás kapcsolódott vállalkozói tőke felhasználásával. Szállodák, panziók, éttermek és más idegenforgalmi létesítmények épültek.
Amennyiben megkapják a minősítést, Sárvár az ország tizennegyedik gyógyhelye lehet. A vidéki fürdőhelyek közül legutóbb 1984-ben Gyula szerezte meg ezt a címet.

Fotó: wellnesshetvege.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek