Nyugat-dunántúli gazdák látogattak toszkánai helyi termelőkhöz

24 szept. 2012 Vaskor István

toszkana1A már 7 éve működő Pannon Helyi Termék Klaszter működése során külföldi tapasztalatokkal is gazdagodott: nemrégiben Toszkánában jártak tanulmányúton.

A klasztert 2005. őszén hozta létre 13 nyugat-dunántúli szervezet: népművész egyesületek, falusiturizmus-szövetségek, önkormányzatok, önkormányzati társulások és civil szervezetek. Az alapító tagok úgy fogalmaztak, hogy egységes arculat illetve egyedi értékesítési megoldások kialakításával segíteni szeretnék a régióban fellelhető kézműipari, mezőgazdasági és élelmiszer-termékek piacra jutását. Fontos célként tűzték ki azt is, hogy a termékek előállítása révén javuljon a helyi foglalkoztatás és bővüljenek a jövedelemszerzési lehetőségek a vidéki térségekben.

A klaszterré szerveződés legfőbb oka az volt, hogy így az egységes érdekképviselet mellett, lehetővé vált a pályázati források hatékonyabb kihasználása is, mely által tényleges segítség nyújtható a termelők felé.

pannonhelyi1Első lépésként közel száz, a régióban élő termelő személyes lekérdezését végezték el, melynek során termékeikről, termelési feltételeikről, az előállított mennyiségekről, értékesítési tapasztalataikról, és jövőbeni elképzeléseiről kíváncsiskodtak. Az elemzésből láthatóvá vált, hogy az értékesítés egyik fő iránya a nagy forgalmú turisztikai bázisok (termálfürdők, szállodák) és a falusi turizmus helyszínei, másik a jövő kihívásainak is megfelelő internetes kereskedelem, harmadik pedig a vidéken élők saját felhasználására épülő helyi piac.

A klaszter az elmúlt években több jelentős feladatot oldott meg: kialakították az egységes arculatot, saját védjegyet, csomagolástechnikai fejlesztéseket valósítottak meg, minőségbiztosítási rendszert alakítottak ki. Honlapjukról a helyi termékek már on-line módon is megrendelhetők.

pannonhelyi2Számos nagyrendezvényen mutatták be termelőiket és termékeiket, illetve népszerűsítették a közös ügyet, így a Művészetek Völgye, az Utazás Kiállítás, a Savaria Karnevál keretében is. 2008. májusában Vasváron megnyílt az első Pannon Helyi Termék Bolt is, melyet azóta több megnyitása követett.

A klaszter képviselőinek csoportjai külföldi tanulmányutakon is részt vettek. Ezek célja, hogy lássák: más országokban miként állítják elő a helyi termékeket, milyen a szabályozási környezet, milyenek az értékesítési lehetőségek, és nem utolsósorban, mit tanulhatnak, illetve miben tudnak együttműködni. Néhány éve a csehországi Hradec Kralove régióban jártak, és az ottani partner szervezésében számos helyi műhelyt meglátogattak.

A közelmúltban mediterrán tanulmányutat szerveztek a  a helyi termelőknek - írta a nyugat.hu. A Toszkána közeli olasz tájakon az ottani termékek termelését és piacra jutásának rendszerét tanulmányozták, emellett a mediterrán ízekkel is megismerkedtek. Az olasz partnerek februárban viszonozzák majd a látogatást. A szervezők szerint az út hasznos volt, több együttműködési lehetőségről is egyeztettek az olasz partnerekkel.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek