Négymilliárd forintra pályázhatnak a fiatal gazdák!

16 júl. 2012 Vaskor István

eletmodvaltas1Egy hónapon keresztül - július 16-tól augusztus 16-ig - négymilliárd forintra pályázhatnak a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságuk elindításához.  
Azok a 18 és 40 év közötti gazdák indulhatnak a pályázaton, akik először kezdenek gazdálkodni, megfelelő szakmai tudással rendelkeznek, és vállalják, hogy gazdaságukat öt évig egyéni vállalkozóként vezetik.

A Vidékfejlesztési Minisztérium arra törekszik, hogy a legjobb jelentkezők kapjanak támogatást, ezért a Nemzeti Vidékstratégia céljainak megfelelő kritériumrendszert állított fel a pályázóknak. A pályázatok elbírálásakor pluszpontot kapnak az állattenyésztők és a kertészek, hiszen ezek a kézimunka-igényes ágazatok növelik a foglalkoztatást, és segítik a növénytermesztés és az állattartás felborult arányának helyreállítását. Szintén előnyt élveznek majd azok a pályázók, akik vállalják, hogy lakóhelyük a lehető legközelebb lesz a gazdasághoz, illetve azok, akik főállású mezőgazdasági termelők lesznek. Egy pályázó legfeljebb 12 millió forintot igényelhet. Többletpontot kap az az ifjú gazda is, aki tanyán, vagy 1000 főnél kisebb lakosságszámú településen él.

gazdaA támogatás célja, hogy hozzájáruljon az ifjú agrárszakemberek vállalkozásának elindításához, a birtokstruktúra átalakításához, a mezőgazdaságban dolgozók korösszetételének javításához, valamint a vidék népességmegtartó erejének növeléséhez.

A fiatal gazdák mellett augusztus 15-éig azok a pályázók is beadhatják kérelmeiket az MVH-hoz, akik Natura 2000 területek fenntartási terveinek elkészítéséhez kérnének támogatást. Az új pályázaton a költségvetési szervek, a civil szervezetek és a gazdasági társaságok igényelhetnek forrást a csaknem 550 millió forintos keretből. A pályázat benyújtásának feltétele a Vidékfejlesztési Minisztériumban létrejött Szakmai Bizottság ajánlása.

A Natura 2000 területeket, melyek az Európai Unió ökológiai hálózatának részei, a természetes élőhelyek, valamint az állat- és növényfajok védelmében jelölték ki. Ezeken a területeken össze kell hangolni a gazdálkodást a természetvédelmi célkitűzésekkel.

(Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek