Mátraderecske az önellátó sikerfalu, amely magát húzta ki a bajból

03 okt. 2012 Administrator

matraderecske3Elkeserítő munkanélküliség, reménytelen forrásnélküliség, üres önkormányzati kassza. Valljuk meg, általános állapot ez sok vidéki magyar településen.
Ám ilyen nehéz helyzetben is találhatunk pozitív példát kis helyi közösség összefogására, fantasztikus teljesítményt a bajok orvoslására.

A több mint 600 éves palóc település a Mátra északi peremén Budapesttől mintegy 120 km-re Heves megyében található. Mátraderecske sikeres példát mutatott arra, hogy egy fillér hitel nélkül, belülről szerveződve, a helyi emberek önerejét mozgósítva is lehet jó eredményeket elérni.

Segíts magadon…
A 2000 fős település polgármestere, Forgó Gábor a munkanélküliség csökkentése érdekében közmunkaprogramba fogott. Ennek keretében a közel 100 munkanélküliből nyolcvanat alkalmaznak idén, napi nyolc órában. Felszántják a művelésre alkalmas önkormányzati földeket, és rendbe teszik azokat az egykori gazdasági épületeket is, ahol állattenyésztés folyt.

matraderecske1Szerencsére a falu közüzemi infrastruktúrája fejlett, 1998-ban a szennyvízhálózat is kiépült. Annak ellenére, hogy van gázvezeték hálózat, most a polgármester legfőbb célkitűzése, hogy a fűtési szezonban folyamatosan fatüzelésre térjen át mindenki, mivel a gázszámla kifizetése már komoly nehézségeket okoz a lakosok egy részének. „Tűzifa és élelem, ez a kettő kell” – vallja a polgármester. A vidéki szegénység ellen az élelem megtermelése mellett a tűzifa kitermelésével is tesznek magukért. 

Nyertes pályázatok garmadája
Komposztálás, újrahasznosítás – Mátraderecskén ezt is csinálja a lakosság, méghozzá pályázati pénzből. „Se szeri se száma a megnyert pályázatoknak, amikkel élni tudni kell” – nyilatkozik a polgármester. A faluban sokan figyelik, hogy mire lehet pályázni, közéjük tartozik Kocsa Krisztina is.
2009 nyarán Krisztina az önkormányzatot kereste meg azzal az EU-s pályázati lehetőséggel, mely 95%-os támogatással bír. Megírta a pályázatot, amihez az 5%-os önerőt az önkormányzat állta, így 2009 karácsonyára az emberek meg is kapták az elnyert komposztáló ládákat. Azóta az épületeken Zöld Ház felirat jelzi, hogy az itt élők környezettudatosan élnek.

A természet adta lehetőségek
Mátraderecskével a természet kegyesen bánt: egyik idegenforgalmi nevezetessége a Kincses Strandfürdő. Először 1965-ben végeztek kutató fúrást, amely során 800 méter mélységből 15 méter magasra 38 C-os meleg víz tört fel.

A falu összefogásával medencéket építettek köré, és 1986-ban kiérdemelték az üdülőkörzet minősítést. A tevékeny helyiek szorgalmasan részt vállalnak a körzet csinosításában legyen szó  parkosításról, patak tisztításról vagy épp a  strand területének rendbetételről.

A hazai gyógyászat egyedülálló gyöngyszeme
Ez a sok rejtett szépséggel és értékkel rendelkező mátrai falu mégis azzal vált leginkább híressé, hogy itt található hazánkban az egyetlen természetes széndioxid feláramlású gyógygáz forrás, amelyet Mofettának neveznek. Ennek a ritka természeti jelenségnek Magyarországon nincs párja.

matraderecske2"Mátraderecske a világ legszebb faluja, amely reméljük nemsokára az érrendszeri betegek Mekkája lesz!"- mondta Dr. Tóth Eszter fizikus-tanár - aki bejárta a világot és nagy-nagy szeretettel beszélt radon kutatási előadásaiban mindenkinek a faluról és annak különleges adottságáról: a széndioxid fürdőről, más néven a mofettáról.

A település északi részén már régen felfigyeltek a lakosok a földből feláramló nagy töménységű szén-dioxid jelenlétére. Azt azonban, hogy ez a gáz gyógyításra is használható, 1992-től kezdték a tudósok és szakértők vizsgálni, és mára elmondható, hogy a mátraderecskei gyógygáz a magyar gyógyászat egyedülálló gyöngyszeme lett. A természetes módon feláramló szén-dioxid gázat 1999-ben gyógygázzá, a megépült létesítményt pedig 2006-ban gyógygázfürdő intézménnyé minősítették.

A gyógygázfürdő melletti hotel építése még folyamatban van, addig is vendégházakban szállásolják el az ideérkező gyógyulni vágyókat, és a település apraja-nagyja azon igyekszik, hogy minden rendben legyen a fürdő körül.

Forrás: www.pozitivnap.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek