Május elseje jeles nap a néphagyományban. A májusfa- (májfa, hajnalfa, jakabfa, jakabág) állítás ünnepe, bár néhol pünkösd napján állítottak májusfát.

A májusfa a természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak Európa-szerte ismert eszköze. A csíki székelyek például zöldfarsangnak nevezik. A vallásos magyarázat Jakab apostol vértanúságát említi a májusfa-állítás magyarázataként. Ekkor van Szent Jakab apostol napja, ezért aztán a májusfát Jakab-fának nevezik. Hajnalfa néven húsvét hajnalán is állítottak májusfát a Székelyföldön. A 18. században a templomokban is májusfát állítottak, ami a tanítók és diákok dolga volt.

Egy 19. századi szokásgyűjtemény a májusfa eredetét így írja le: „Szent Jakab és Szent Fülöp midőn térítgetni jártak, útitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbeli cselekményét. a pogányok tisztátalan személynek nyilváníták, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült.

A májusfa persze szerelmi ajándék is lehetett, sőt, nagyon is az volt! E napra virradójára az ifjak a hajadonok ablaka előtt, lehetőleg észrevétlenül zöld fát állítottak fel. A májusfák kivágása, szállítása hajnali feldíszítése a legénybanda közös, bizalmas feladata volt – igazi csapatmunka. Éjszaka vágták ki az erdőn a fát, és hajnalra állították fel a helyi szokásnak megfelelően vagy minden lányos ház elé együttesen, vagy mindenki a maga szeretője háza elé. Sok helyütt csak a bíró és a pap háza, esetleg a templom előtt állítottak fel egyetlen magas májusfát, a lányos házak udvarán kisebb fa díszelgett.

A fát többnyire őrizték, hogy a vetélytársak el ne vi­gyék, meg a rivális udvarló csapata ki ne döntse. Általában minden lány kapott, s nagy szégyen volt, ha valaki kimaradt. Egyes vidékeken a nagylányság elismerését jelentette, ha májusfát kapott. Ez­után már elmehettek a bálba, a táncmulatságokra a leányzók.

A reggelre díszelgő májusfa kiállítása kinyilvánítása volt annak, hogy ki-kinek udvarol. Megbeszélték, kinek állítottak szebb fát, főleg meg kinek a májusfáját csúfította el reggelre a haragosa. Az udvarlási szándék komolyságát jelezhette a fa fajtája, nagysága. Többnyire szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, teli üveg borral, hímes tojással díszítették fel.

A májusfaállítással azonban esetenként konfliktus is járt. Megesett ugyanis, hogy (minimum) két fiúnak ugyanaz a lány tetszett, és miután az egyik csapat felállította a májusfát, a másik elvitte onnan azt, helyére pedig a sajátját tette. Jó kis fizikai munka: egész éjjel fákat vágtak ki és hoztak-vittek. Persze senki sem várta el, hogy ezt színjózanon tegyék.) Az előbb vázolt probléma megoldását sokszor a verekedésben látták.
Nagy szégyen volt, ha a májusfát nem táncolták ki, mert ezzel azt hozták nyilvánosságra, hogy a frigy valamiért nem jön, nem jöhet össze, a fiú elállt az udvarlási szándékától. Gyakran megtréfálták egymást azzal, hogy a fa tetejére helyezett üvegbe paprikás vizet tettek. Néhol a rosszhírű lánynak kiszáradt gallyra fazekat, rongydarabokat aggattak.

A májusfa lehet sudár, esetenként kérgétől megtisztított fa, amelynek csak a tetején hagyták meg a lombját. De lehetett virágzó, zöldellő ágacska. Ezt a helyi szokások döntötték el.  A májusfa mellett vagy helyett állított máj-kerék, amely egy magas rúd végére tűzött, szalagokkal, borosüvegekkel, zsebkendőkkel díszített szekérkerék. A kerék díszeit versenyezve próbálták leszedni a máj-kerékre felmászó legények. Az ügyességi verseny győztese éppúgy lehetett pünkösdi király, mint legénybíró, vagy a bálokat, mulatságokat rendező első legény. A 15. századtól kezdődően szólnak forrásaink a májusfa állításáról, a szokás azonban bizonyosan régibb.

A májusfa bontása, főleg ha pünkösdkor teszik ezt, játékokkal, versenyekkel tarkított ünnep: kimuzsikálják, kitáncoltatják a fát, vagy zöld ágakba öltöztetett alakoskodók váltságpénzt gyűjtenek, sorra járva a falu házait.