Kérlelhetetlen napok a természet lágy ölén

28 ápr. 2012 Vaskor István

elitchallengeA katonai módszereken alapuló, az állóképességet és kitartást fejlesztő egyhetes tréninget első alkalommal rendezték meg a Mecsekben lévő Rácz-tanyán.

Az Elite Challenge programot azok számára hirdették meg, akik távol állnak a katonai pályától, de mégis szeretnék megmérettetni magukat ezen a területen. Kótai Arnold az egykori katonai speciális kiképző, az egyhetes vidéki „összetartás” feladatait úgy állította össze, hogy a folyamatos pihenés- és ételmegvonás mellett erősítse a természetben jól felhasználható képességeket.

A program a Magyar Honvédség Rohamlövész tanfolyamának kizárólag az első hetét öleli fel annak pontos követelményeivel és kérlelhetetlenségével. Ez az egy hét pokoli fizikai és pszichés terhelés szolgál rostaként a képzésen, hogy valóban csak a minőség folytathassa a nem mindennapi kiképzést. Céljuk, hogy bebizonyítsák: képesek megfelelni az elitkatonákkal szemben támasztott minimum követelménynek

Felvételünkön a résztvevők a beteghordást gyakorolják erdőben az Elite Challenge  programon Orfűn
Fotó: Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek