Hagyományőrzés a Jászságban

28 máj. 2012 Hajós Anna

jasz4A kistérség - a jász települések száma tizennyolc - közös erőfeszítéssel őrzi kultúráját. Fontos szerepet kapott és kap ma is a hagyományok ápolása.  

Kiemelkedő jelképük a Jászkürt vagy Lehel kürt, amely összetartozásuk és múltjuk megtestesítője. Az elefántcsont-faragvány eredetéről keveset tud a tudomány, bár sokan és sokféleképpen vizsgálták. A hagyomány szerint Jászfényszaruban találták meg. Ami biztos, hogy a gazdagon faragott elefántcsontkürtöt vagy Kijevben, vagy Magyarországon készítették a XII. század második felében, és becses ajándékként került a jászokhoz. A jászkapitányok ünnepi alkalmakon viselték, a belehelyezett ezüstpohárból pedig áldomást is ittak. A képe felkerült a címereikre, pecsétjeikre, hivatalos épületeikre, sőt a lakóházakra is. Hangját rádiófelvétel őrzi, a jászberényi Jász Múzeumban a kiállított kürt mellett hallható rekedtes, de messze hangzó jeladása – írta az MTI-Press.

jasz3Az itteni honismereti szakkörök összegyűjtötték az egykori vidéki élet tárgyi emlékeit. Mindegyik településen van helytörténeti gyűjtemény vagy tájház, esetleg mindkettő. A kézműipari hagyományokat a díszítőművészeti szakkörök ápolják, és ahol a falusi turizmus során vendégeket fogadnak, mint például Jászapátin és Jászszentandráson, ott bemutatóműhelyek is dolgoznak. Kádárok, kovácsok, kosár és szalmafonók, asztalosok, népi iparművészek, népviselet-készítők és fafaragók mutatják be az itt meghonosodott, hagyományos ruha és hímzés mintakincset, formákat, díszítéseket, amelyekkel a hétköznapokat változatossá teszik, az ünnepeket pedig megtisztelik a jászok.

 A hétköznapokon a takarékos életmód jellemezte az itt élőket, még a módos gazdák is kétszer étkeztek naponta, gyakori volt a leves és a tésztaféle. A pásztorételek nagy szerepet kaptak, ahogy a kása, a krumpli és a szalonna is. Viszont a lakodalmakon a birkapörkölt, süteménynek pedig a herőce, a pampuska, a lapos pite és a „pörkölttorta”, vagyis a grillázsból kialakított különlegesség volt a kedvelt.
    
jasz5Az egyik legjelentősebb rendezvényük, a Jászok Világtalálkozója, amelyet 1998-ban tartottak meg először. Azóta minden évben más-más településük ad otthont a nagysikerű eseménynek, amelyen mindig tízezer feletti vendégre számíthatnak. Idén, a 18. alkalommal, július első hét végéjén Jászfelsőszentgyörgy a helyszín, ahol ismét hallható lesz a Jászkürt, felvonulnak a jász települések, bemutatkoznak művészeti csoportjaik, és a jász születésű Déryné Széppataki Rózáról elnevezett Déryné Vegyeskar is hangversenyt ad. Ünnepélyesen beiktatják, beöltöztetik, elmondatják a „kacafántos” esküszöveget az új jászkapitánnyal, lóra is kell majd szállnia. Ő egy évig viseli a tisztet, látja el a hozzá fűződő feladatokat, köztük a hagyományőrzést, a jászság képviseletét az ünnepségeken, rendezvényeken.

Foto: bankaferenc.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek