Fejlesztett a Cicáskatus Vendégház

10 okt. 2015 Administrator

Turisztikai gyakornokot is alkalmaznak a vendégváró portán Gyöngyös-Mátrafüreden.

 

 

A Cicáskacus Vendégház Kft. vissza nem térítendő támogatásban részesült a „Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban” című pályázati kiíráson a Széchenyi 2020 keretében. A 2,24 millió forint európai uniós támogatás segítségével a projekt keretében 1 szakmunkás-gyakornok foglalkoztatását valósította meg a vállalkozás Gyöngyös-Mátrafüreden.

 

A Cicáskacus Vendégház Kft. a Franko Tourist Kft. jogutódjaként, 2010. márciusában, alapvetően panzió működtetésére jött létre.

 

A Cicáskacus Vendégház a Mátra déli részén, Mátrafüreden található. A szálláshely szobákkal, a kertben grillezési lehetőséggel, terasszal és egész területén ingyenes Wi-Fi-hozzáféréssel várja vendégeit.

Minden szállás a kertre néz, és TV-vel, valamint saját, zuhanyzós fürdőszobával rendelkezik. A vendégek a közös társalgót és a jól felszerelt konyhát is használhatják.

A helyszínen és a környéken számos programlehetőség, többek között kerékpározás és túrázás kínál kellemes kikapcsolódást. Ingyenes parkolási lehetőség szintén rendelkezésre áll.

 

A vállalkozás pályázatot nyújtott be „Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban” című felhívásra 1 fő utazási ügyintéző tanuló gyakornokként történő foglalkoztatására. A pályázat keretében a foglalkoztatáshoz kapcsolódó mentori tevékenység ellátására és a gyakornok munkaeszközeinek beszerzésére, adminisztratív költségek finanszírozására kapott forrást.

A projekt teljeskörű megvalósítása a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával való együttműködésben, annak szakmai támogatásával történt.

 

A projekt 9 hónapos támogatott foglalkoztatási időszaka 2014. október 1.- 2015. június 30. között valósult meg.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek