Budapest Folkfőváros - pazar országimázs filmet forgattak

20 okt. 2015 Administrator

2015. szeptember 22-én kedden több mint 100 táncos, zenész és énekes töltötte be a Szent István Bazilika előtti teret és járt el egy mezőségi szökős és sűrű csárdást az utca népének.

 

A 20 éves Fonó többek között így ünnepelt: ahogyan év közben két évtizede táncházak, nép- és világzenei koncertek töltik be a sztregova utcai zeneházat, most ugyanezt kihozták az utcára, hogy azok is részesei lehessenek egy nagy falusi mulatságnak akik eddig még nem jártak náluk.

 

Összesen hétszer járták el a táncot, így majd’ ezer ember láthatta, köztük sok külföldi turista.

 

Ebből született a Budapest Folkfőváros című kisfilm, amiben többek között szerepel Herczku Ágnes, Pál István Szalonna, Bognár Szilvia, Paár Julianna, Navratil Andrea, Kubinyi Júlia és több táncegyüttes táncosai, így a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Bartók Táncegyüttes, a Bem Táncegyüttes, Fitos Dezső és Kocsis Enikő.

 

 

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek