Biobrikettüzemet avattak Simontornyán

20 ápr. 2012 Administrator

biobrikett-hargitawood.huMagyar technológia segítségével dolgoznak majd a pénteken átadott mezőgazdasági és faipari hulladékokat felhasználó biobrikettüzemben, Simontornyán.

A 70 millió forintos beruházással, 70 százalékos EU-támogatás mellett épült üzemet Csőszné Kacz Edit, Simontornya polgármestere, Tóth Ferenc Tolna megyei kormánymegbízott és Klopcsik István tulajdonos avatta fel.

A 49 millió forint európai uniós támogatást a leghátrányosabb helyzetű kistérségek telephely-fejlesztési keretéből nyerte el a vállalkozó.

A tulajdonos az MTI kérésére elmondta:  750 négyzetméteres üzemben - ahol jelenleg három, később 5-6 fő dolgozik majd - szalmából, kukoricaszárból, fanyesedékből állítanak elő biobrikettet magyar gyártású technológia segítségével.

„A berendezés óránként 500 kilogramm termék előállítására képes, az üzem legkevesebb évi 300 tonnás kapacitással működik” - nyilatkozott Klopcsik István. „A biobrikett azért környezetbarát fűtőanyag, mert elégetése során annyi szén-dioxid szabadul fel, mint amennyit a gyártásához felhasznált növény felvett a környezetből.

A simontornyai üzemben készülő fűtőanyag az alapanyagokon kívül mást nem tartalmaz, kötőanyagát a préselés során a nyomás- és hőmérséklet-növekedés hatására kiváló kémiai anyag, a lignin adja. A növényeket az eljárás során kétszeresükre sűrítik, és 10 százalékos nedvességtartalmú, kilogrammonként 17-18 megajoule fűtőértékű brikettet állítanak belőlük elő.

A fűtőanyagot a tervek szerint olasz és magyar piacon értékesítik - közölte az üzem tulajdonosa.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek