Az egyik utolsó esélyt a kozárdi Palóc Vágta adja

09 aug. 2012 Satis

vagta1Az Észak-Alföldet és Észak-Magyarországot tekintve a kozárdi futam az egyetlen elővágta, így aki itt nem indul el, az csak a jövő éviről álmodozhat. 

Kozárd a nemrégen megrendezett 7. Almavirág Fesztivált követően újabb jeles eseménynek ad helyet. A Nógrád megyei falu, pontosabban az ottani Palóc Vágta adja meg az egyik utolsó esélyt azoknak az „ördöglovasoknak”, akik ott szeretnének lenni a szeptember 15-én és 16-án a budapesti döntőn, az 5. Nemzeti Vágtán. A kozárdi előfutam augusztus 18-án lesz.

Bár elsősorban Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod egy részének és Nógrád megye településeinek találták ki ezt a versenyt, bárhonnan benevezhetnek rá az esemény honlapján található és letölthető nevezési lapon - augusztus 10-ig kedvezményes áron.

A helyiek reménye szerint a fent említett kivételes helyzetük miatt a legnagyobb és legnépesebb előversenyt rendezhetik meg a „Nyeregbe vidék, nyeregbe Magyarország” mottóval beharangozott Palóc Vágtával. És hogy miért éppen Kozárd rendezi a nagy lovas eseményt, arra a község polgármestere, dr. Hajasné Banos Mária adta meg a választ.

vagta2– Minket a szervezők kértek fel, mert egy tőlünk elszármazott vállalkozó jóvoltából – aki kifizeti helyettünk az egyenes bejutást biztosító, borsos (2,5 millió forint) nevezési díjat – eddig mind a négy vágtán ott voltunk, és tavaly a középdöntőig jutott a minket képviselő lovas.

Egyébként minden vágtahelyszínről a két első helyezett ingyen vehet részt a Nemzeti Vágtán Budapesten, így nem mindegy, hogy a válogatókra milyen lovat és lovast szerződtetnek a települések, akik bevállalják a 100000 forintos elővágta-díjat. Választék van bőven, rengeteg lovas és ló várja, hogy a községek „beléjük helyezzék” bizalmukat – tehát szabad a vásár!

A polgármester asszonytól azt is megkérdeztük, hogy milyen helyszínen és milyen erősségű pálya vár a kozárdi futamon résztvevőkre.

– Mindenki aggódott, hogy dimbes-dombos helyen élünk, de az Almavölgyben a feltételekben megkövetelt ideális és könnyű ovális pálya várja az indulókat, mely kicsit hosszabb, mint a Hősök terének 1200 méteres össztávja. Mint a fővárosban, nálunk is számos kísérőprogram várja a hozzánk ellátogatókat: helyi termék és kézműves piacot rendezünk be, amelyen a Palócföld, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, valamint a Felvidék településeinek zászlói alatt kézművesek mutatják be és árulják majd portékáikat.

A Palóc Vágta 2010-es döntő futama Mátranovákról:

{youtube width="400" height="266"}3C-JNTWexWA{/youtube}

Forrás: nport.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek