A világ tíz legszebb fallal körbeölelt települése

06 szept. 2015 Vaskor Máté

A történelem során rengeteg város falaztak körbe, hogy megvédjék magukat az ellenségtől. Ezeken a településeken kijárási tilalom volt esténként, a kapukat pedig szigorúan ellenőrizték. Néhány fal még ma is úgy áll, ahogyan anno felhúzták.

Egy lenyűgöző város a Sous-völgyben, Marokkóban. Gyakran Marrakech nagymamájának nevezik, mert ez az apró falu kísértetiesen hasonlít az ország egyik legnagyobb lélekszámmal rendelkező településére. A falakat a 16. században építtette a Saadi dinasztia. Taoudant ma egy mezőváros két bazárral a főterén.

A gyakran figyelmen kívül hagyott ékkő egykoron a spanyol birodalom fővárosa volt, egészen az 1500-as évek közepéig. Története egészen a római korig nyúlik vissza. A várost három oldalról a Tajo folyó veszi körül, a negyedik oldalon pedig falat építettek.

8. Pingyao

Egy miniatűr falu jól megőrzött fallal, amit hat fő kapuval, 72 őrtornnyal láttak el. A település az elmúlt 300 évben építészetileg alig változott, falai szinte érintetlenek, bár a déli rész 2004-ben összeomlott és újra kellett tervezni.

7. Óbidos

A portugáliai település egy dombra épült. A VIII. században a mórok készítettek egy erődöt Óbidosnál, amit 1148-ban Alfonso Henriques portugál király foglalt el tőlük. A várat és a falakat 1400-ban újították fel. A falu a középkort idézi, az utcák, a terek, a hatalmas falak rengeteg látogatót vonzzanak oda mindenhonnan.

6. Hszian

Az egyik légrégibb kínai város, 3100 évvel ezelőttről is van róla feljegyzés. 1000 év alatt 13 dinasztia és 73 császár uralkodott itt. A települést körülölelő falakat a Ming dinasztia cicomázta ki a XV. században. A falak olyan fastagak, hogy egyszerre akár öten kerékpározhatnának rajta.

5. Itchan Kala

Az üzbég Khiva fallal körülvett városrésze. Az óvárosban megőrizték a történelmi emlékeket a régi házakkal, amik főkánt a XVIII. században épültek. A legnagyobb látványosság mégis a fal, amit szárított téglákból állítottak fel. Többször lerombolták, de mindannyiszor újjáépítették.

4. Avila

A Spanyolország nyugati részén fekvő település valósággal a vadonból emelkedik ki egy sziklás hegyen. A város fala tökéletes állapotban van, 88 tornyán gólyák fészkelnek. A XI.-XII. században épült.

3. Carcassone

A legnagyobb fallal körülvett város Európában. A fal egyik részét még a római korban építették vörös téglákból és terrakotta tetőcserepekből. A katolikus tornyokot az inkvizíció idején állították fel. Az 1991-es Robin Hood, a tolvajok fejedelme című filmet részint itt forgatták.

2. Jeruzsálem

A város 750–800 m-es átlagmagasságon fekszik a Földközi-tenger és a Holt-tenger között, a júdeai hegyvidéken. Központja az óváros: régi és új kultúrák találkozópontja; a városban van zsidó, keresztény, örmény és muszlim negyed, amit egy közös fal vesz körül. 1535-1538-ig építették, azóta ugyanúgy áll.

1. Dubrovnik

Az Adriai-tenger partján, Horvátországban található a legszebb, fallal körülölelt város. Az egyik legjelentősebb turisztikai célpont az egész országban, A középkorban Velence mellett ez volt az egyetlen városállam, fejlettségi szintje figyelemre méltó volt a XV.-XVI. században. Öt évszázadon át folyamatosan építették a védelmi falat, amire azóta is kincsként tekintenek a helyiek.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek