A pálinka ünnepére készülnek Palócországban

23 júl. 2012 Vaskor István

nogradpalinka1A Nógrád Megyei Pálinkabarátok Köre Egyesület 2010-ben alakult azzal a céllal, hogy a megyében készült minőségi pálinkákat megismertesse a világgal.  

A 22 alapító tag közös szándékként fogalmazta megpálinkaverseny, palóc pálinkaverseny, hogy a minőségi pálinkakészítés, a kulturált pálinkafogyasztás és e nemes nedű népszerűsítése területén kíván közreműködni, elsődlegesen a nógrádi és palóc vidék termékeire helyezve a hangsúlyt. Feladatukként határozták meg, hogy rendezvények szervezésével és támogatásával kívánnak hozzájárulni a minőségi pálinka előállításához, a térség idegenforgalmának fejlesztéséhez. Az egyesület az ország évszázados pálinkakészítési hagyományait kívánja megismertetni a mai kor emberével, s ez által méltó helyre emelni a magyarországi, és ezen belül a térségi pálinkát.

2012-ben első alkalommal rendezik meg a regionális palóc pálinka- és párlatversenyt. A versenyt alapvetően a palóc térségre (Nógrád-, Heves-, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, valamint Szlovákia Besztercebányai kerülete) hirdették meg, azonban a verseny nyílt, bárhonnan elfogadnak nevezéseket.
A verseny eredményhirdetésére a nagykeresztúri Gyümölcsházban, az I. Palóc Pálinka Ünnep keretében 2012. szeptember 15-én, 15.00 órakor kerül sor.

A versennyel és a nevezéssel kapcsolatos tudnivalók itt olvashatók.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek