A kenyér illata segítőkészebbé tesz?

03 máj. 2015 Maruzs Gergely

Az az elképzelés, hogy a megfelelő illatokkal befolyásolni lehet embertársaink hangulatát, nem újkeletű. Jó példa erre a keleti kultúrákban szinte mindenütt megtalálható illatosított füstölők, vagy elég, ha egyszerűen csak a frissen sült kenyér mindent betöltő illatára gondolunk.

Nemzetközi kutatók gyakorlati vizsgálatnak vetették alá ezt az elképzelést.

kenyerA kenyér illata segítőkészebbé tesz

Létrehozztak egy 8 főből álló,vegyesen férfiakat és nőket tartalmazó csoportot. A kontroll kedvéért egyszer egy pékség előtt, egyszer pedig egy ruha üzlet előtt hajtották végre a kísérletet.

A résztvevőket arra utasították, hogy amikor az úton arra sétál egy idegen, tegyenek úgy mintha táskájukban kotorgálva, figyelmetlenül leejtennének valamit. A kutatók mindezt kb. 50-60 méterről figyelték.

Talán a 8 fő, mint kísérleti csoport nem tűnik  nagynak, de a kísérletet több mint 400 alkalommal ismételték meg, ez pedig mindenképpen tekintélyes számnak mondható.

 

A következő érdekes megfigyelést tették: a pékség előtt az emberek mintegy háromnegyede (77 százalék) állt meg segíteni, míg a ruhaüzletnél csak a fele (52 százalék). Ez mindenképpen figyelemreméltó különbség, még ha nem is perdöntő.

A megfigyelések azt mutatják, hogy kimutathatóan befolyásolni lehet az emberi viselkedést környezetének illataival (kellemes illattól segítőkészebbé válunk).

illat

Vizsgálataik közben például több illatról is bebizonyosodott hogy fokozza szellemi és fizikai teljesítőképességünket.

Borsmenta

A borsmenta illata fokozza a sportolók (különösen az atléták) motivációját és persze ezáltal a teljesítményét.

Alma

Az alma illata megnyugtat, ellazít, vérnyomáscsökkentő hatású.

Levendula

A levenulaillat csökkenti a stresszt, nyugtat, relaxál.

Kávé

Egész pontosan a pörkölt, szemes kávé. Dél-koreai tudósok megállapították, hogy a kávéillat hatására jelentősen csökken a stressz-szint a szervezetünkben.

 

A hangulat befolyásoló illatok tehát létező, kimutatható, számosítható tények, de, hogy a lehetőégeit milyen mértékben és hogyan használjuk ki, csak rajtunk áll.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek