Petrányiék dübörgő Fordja és a csopaki szőlő békéje

31 márc. 2014 Vaskor István

A Petrányi névről sokaknak elsősorban a Ford márkakereskedés juthat az eszébe, igaz egyre többen vannak, akik a Petrányi borokról is tudnának mesélni.

petranyi5Petrányi István valóban a Ford gépjárművek forgalmazásával került a köztudatba. Az ismert és a szakmában elismert vállalkozó azonban családi gyökerei révén gyerekkorától közel állt a természethez, hiszen az „ősöknek” a mostani Örs vezér tér környékén voltak földjei, ahol az egész család gazdálkodott.

A vállalkozó 1998-ban vásárolt a csopaki Szitahegyi-dűlőben szőlőbirtokot, mely a máig tartó szőlőművelés és borkészítés első lépésének tekinthető. Érdekesség, hogy a borászat hobbinak indult: csak olyan mennyiségben termeltek, hogy megajándékozhassák egy-egy palack saját termelésű borral az autót vásárló ügyfeleiket. A jó árukapcsolásból villámgyorsan egy kiváló pincészet, egy új borász dinasztia fejlődött ki.

Az első hektárt további termőterületek megvásárlása követte. 2001-ben, már a Petrányi-birtok első szüretének alkalmából felavatták a Petrányi Pincét. Az épület megalkotásával a szakma legjobbját, Heimann Ferencet bízták meg, aki korábban az ország számos borvidékén megálmodott minden pincéjébe a bor tiszteletét, már-már áhítatot épített bele. Így tett ezúttal Csopakon is! A korszerű és hagyományos borászati technológiát befogadó pince és présház szinte belesimul az évezredes balatoni táj hangulatába.

Petrányiék birtoka, a Balatonra néző hegyoldal a szőlők számára csodálatos élőhely. Azt már régen felismerték, hogy a közvetlenül az erdő alá telepített Tramini meghálálja a forró nyári napokat követő alkonyok hűvösebb, frissítő fuvallatait. Ízei, aromái így teljesednek ki. Kissé alacsonyabb fekvésben az Olaszrizling is igazán otthon érzi magát, bőségesen ontva az e tájra jellemző mandulás ízeket, zamatokat, finom illatokat. A csopaki táj éghajlatára leginkább a mediterrán szó illik, mivel a nyári forróságot víztömegéből eredő páratartalmával jól csökkenti a Balaton közelsége, de ugyanez a hatás megvédi a szőlőket az erősebb fagyoktól is.

petranyi4A Petrányi Pincészet 4,5 hektár saját ültetvényen gazdálkodik, valamint néhány együttműködő szomszéd gazda mintegy 2 hektárnyi területéről vásárolnak fel szőlőt. A Petrányi borok kézműves borok: ugyanúgy, mint a természetben, kézműves módon dolgozzák fel a szőlőt a pincében is. Minden egyes borfajtára külön figyelnek, nem siettetik a bor fejlődését külön technológiai beavatkozásokkal. Kivárják az idejét a fejtéseknek, igényük szerint iskolázzák minden borukat.

Szőlőtermelő és borkészítési munkájukban fenntartják Csopak XX. századi múltjának fehérboros tradícióit, de bátran nyitottak a mediterrán terroir adta vörösboros lehetőségek felé, ahogy XIX. századi ősök is tették, amikor e területen még több kékszőlő termett, mint fehér. A talajminták alapján cabernet sauvignon, a merlot és a kékfrankos fajtákat telepített a Petrányi család, majd továbbmentek egy még mediterránabb szőlő, a shiraz felé.

Érlelésre kisméretű magyar és francia hordókat használnak. A magyar hordókat azzal a céggel készíttették, amelyik a néhány év előtti hordóversenyen az első 12 helyezésből hármat megszerezve abszolút győztes lett.  A zempléni tölgyből készült, több évig napon, esőn, szélben, fagyban érlelt dongájú hordók méltó közreműködők a szépen érlelt illatok és zamatok kialakulásában. A kisméretű ászokhordós érlelést követően értékelnek minden bort, majd a kiválasztott tételeket összefejtve egybeérlelik azokat. Ez a módszer különösen a több borfajtából készített cuvée-nél nagyon fontos. A család mellesleg nem a fővárosból figyeli az eseményeket, hanem a birtokon lesi el a szakmai titkokat a szőlészektől, a pincemestertől és a főborásztól.

Ilyen gondos szőlőművelés és kézműves borászkodás mellett nem véletlen, hogy a Petrányi Pincészet borai fennállásuk óta több elismerést szereztek. Csopaki rizlingjük az európai olaszrizlingek versenyén első helyezést ért el, Merlot-Kékfrankos Cuvéjuk pedig az olasz, osztrák, szlovén és magyar borok között magas pontszámmal nyert aranyat. Sárgamuskotályuk 2009-ben elnyerte a Csopak Év Bora címe, első évjáratú roséjuk 2008-ban a Kőszegi Nemzetközi Borversenyen bronzérmet nyert.

petranyi3Aki szőlővel és borral foglalkozik, az tudja, hogy a szakmában nem lehet rövid időszakokban, rövidtávon gondolkodni. Mindenre időt kell adni. Petrányiék türelmesek, nem sietnek el semmit: telepítenek, kísérleteznek, az idő pedig őket igazolja. Mert az már a Ford márkakereskedés működéséből korábban kiderült, hogy amibe belefog a család, azt maximális odafigyeléssel, precízen csinálja, és a sok munka sikerrel jár. Így történt ez a Petrányi Pincészet eddigi másfél évtizedében is!

Boraikat nem csupán Csopakon, hanem nagy fesztiválokon, rendezvényeken is megismerhetik a borbarátok. Így idén nyáron ott lesznek a májusi Szegedi Borfesztiválon és a Gurmet Fesztiválon a Millenárison, júniusban az Etyeki Nyári Pikniken, szeptemberben ugyanitt az Etyeki Őszi Piknikken, majd a Budavári Borfesztiválon, ok az Olaszrizling Október rendezvényén, majd a novemberi BordóBlenden is.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek