300 ezer forintos bírság is járhat a kerékpárosoknak

17 máj. 2015 Administrator

Egyre többen veszik elő, a téli időszakban nem használt kerékpárt. Sokan azonban nem tudják, milyen feltételei vannak a kerekezésnek. Pedig a pénzbírság összege akár a 300 ezer forintot is elérheti.

kerékpár1Eljött az idei első hosszú hétvége: az elkövetkező napokban sokan veszik majd elő, a téli időszakban elhanyagolt kerékpárt, s pattannak nyeregbe, hogy kisebb túrával ünnepeljék meg a kellemes tavaszias időjárást. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy nem mindenki van tisztában, milyen feltételei vannak a városi és országúti kerekezésnek.

A statisztikák szerint kerékpárosokat leginkább az irányváltoztatásra és a jármű kivilágítására vonatkozó szabályok megszegéséért büntetik meg. A helyszíni bírság összege jelenleg ötezer forinttól ötvenezer forintig terjedhet. Fél éven belüli ismételt elkövetés esetén az összeg hetvenezer forintig emelkedhet. Szabálysértési ügyekben viszont – melyben I. fokon általában a rendőrség, jogorvoslati kérelem után pedig II. fokon a bíróság jár el - a pénzbírság összege akár a 300 ezer forintot is elérheti.

kerékpár2

A kerékpárt a KRESZ szerint kötelezően fel KELL szerelni

  • könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezéssel, amely semmilyen helyzetében nem akadályozza a kerékpár egyéb kezelő szerveinek működtetését
  • két, egymástól függetlenül működtethető, száraz és nedves időben egyaránt hatásos fékszerkezettel, amelyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat,
  • hangjelző berendezéssel, amely csak csengőhangot adhat,
  • egy előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpával,
  • egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpával,
  • elől egy fehér, hátul egy vagy két piros színű, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverővel, és
  • legalább az első keréken, legalább 2db, egy átmérő mentén elhelyezett borostyán sárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával). A küllőprizmák helyett vagy mellett alkalmazható két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű felület is a kerékpántok közvetlen közelében vagy az ENSZ-EGB 88. sz. előírásának megfelelő gumiabroncsokon.
  • Az első fehér vagy kadmiumsárga fényt adó lámpa és a hátsó piros fényt adó helyzetjelző lámpa elhelyezhető a kerékpárt hajtó személyen is. A világító berendezések által kibocsátott fény villogó üzemmódú is lehet.
  • Lakott területen kívül az úttesten, leállósávon, útpadkán közlekedő kerékpárosnak éjszaka és korlátozott látási viszonyok között fényvisszaverő mellényt kell viselni!

Nem kell, de AJÁNLOTT a kerékpárt felszerelni

  • oldalán borostyánsárga,mindkét oldali lábpedálon elől és hátul borostyánsárga fényvisszaverővel, továbbá
  • a kerékpár bal oldalán, hátul elhelyezett, személlyel vagy tárggyal való ütközéskor visszahajló szélességjelzővel, amely előre fehér, hátra piros színű fényvisszaverőt tartalmaz. A szélességjelző behajtható kivitelű is lehet.
  • Ajánlott védőfelszerelések melyek nem kötelezőek, azonban életet is menthetnek: bukósisak, ami különösen gyermekeknek javasolt, fej-, könyök-, és térdvédő, karra és lábszárra helyezhető fényvisszaverő pántok.

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek