Nyár végi kerti mustra: terítéken a paprika

01 szept. 2014 Horváth Adrien

Szeptember eleje van, a kertek ontják kincseiket: érik a paradicsom, a paprika, a padlizsán, a cukkini, uborka, zöldellnek a fűszer-és gyógynövények.

paprika1Használjuk ki a nyárutó adta lehetőségeket és készítsünk minél többféle ételt a kertből. Aki teheti, tartósítson a zord téli hónapokra is, hogy akkor is élvezhesse a nyár ízeit.

Most részletesen a paprikáról lesz szó. A paprikáról, amelyből ismerünk sárgát, zöldet, pirosat, kicsit és nagyot, hegyeset és gömbölyűt, csípőset és édeset, töltenivalót, kecskeszarvút, chilit és még sorolhatnám.

A paprika Közép- és Dél-Amerikából származik, hazánkba feltételezhetően délszláv-török közvetítéssel került be a Balkánon keresztül. Erre utalnak a tatárkabors, törökbors elnevezések. Kezdetben, hazánkban csak dísznövényként ültették. A korabeli leírások szerint a XVI. században már a Wesselényi, Zrínyi, Batthyány birtokokon, mint különlegességet ültették.

Amikor 1806-ban Napóleon kontinentális blokádot rendelt el, lehetetlenné vált az indiai bors behozatala. Ekkor kezdett igazán elterjedni a paprika, olyannyira, hogy néhány év alatt fontos kereskedelmi cikké vált. Tapasztalati úton jöttek rá, hogy bizonyos betegségek kezelésére is hatásos a paprika, így alkalmazták skorbut és kolera gyógyítására, valamint immunrendszer erősítésére.

Ma paprika nagyhatalomnak számít Spanyolország (itt ismert a fűszerpaprika füstölt változata is), Mexikó, Olaszország és Tunézia.

A paprika fő hatóanyagai: C-vitamin (Szent-Györgyi Albert fedezte fel), karotinoidok (ezek a színezőanyagok), valamint a kapszaicin. Ez utóbbitól erős a paprika, minél többet tartalmaz, annál csípősebb, annál nagyobb hő- és fájdalomingert vált ki. Ízületi- és reumás fájdalmak esetén a kapszaicin tartalmú kenőcsök rendkívül hatékonyak, mert a fájdalmas területre kenve keringésfokozó hatást váltanak ki, vérbőséget okoznak, ezáltal fájdalmat csillapítanak.

Az ún. Scoville-skála (egy amerikai vegyészről nevezték el) alkalmas arra, hogy a paprika erősségét ne csak szubjektív alapon mérhessék. Sok paprika terméken (igaz, főleg külföldön) szerepel már a Scoville-érték.

Paprikát nagyon sok ételhez használunk, nemcsak fűszer formájában. Levesek, pörköltek, egyéb magyaros ételek elengedhetetlen összetevője, de szendvicsek, saláták, ételízesítők, szendvicskrémek elmaradhatatlan része is. Sokunk kertjében terem belőle, akár többféle is. Vegyünk sorra néhány könnyen, gyorsan elkészíthető paprikás ételt!

A vastagabb húsú paprikák szinte kivétel nélkül jól süthetők, akár grillen is. Készíthetünk a szárától és magjaitól megfosztott paprikából sült paprikasalátát. Szinte feketére sütjük a rácson a paprikákat, majd letakarva hűtjük egy kicsit. A héját pár perc múlva könnyedén lehúzzuk és borssal, sóval, kevés borecettel vagy citromlével fűszerezett oliva olajjal meglocsoljuk. Grillen sült húsokhoz, zöldségekhez kiváló.

paprika2Sajttal töltött sült paprikát is pillanatok alatt készíthetünk: a kimagozott paprikákat könnyen olvadó sajtszeletekkel megtöltjük és kevés olajon, serpenyőben pár perc alatt mindkét oldalukon megsütjük. Akár pirítóssal, salátával is kínálhatjuk, de köretként is kiváló.

A nyár egyik slágere – legalábbis nálunk – a lecsó. Számtalan formája kezd nálunk is divatba jönni, és valljuk meg, egyik jobb, mint a másik. Készíthetjük tökkel, cukkinival, de nagyon finom a francia változat is. Ehhez lila- és vöröshagyma, többféle, ízlés szerinti paprika (lehetőleg vastaghúsú), padlizsán, cukkini és paradicsom kell. A zöldségeket puhulási sorrendben tesszük a serpenyőbe, borssal, ételízesítővel és rengeteg friss kakukkfűvel fűszerezzük. Nálunk pirított csirkecombbal megy a legjobban.

A töltött paprikának most nem a mindenki által jól ismert paradicsomszószos változatát írom le, hanem néhány más variációt. Mindhez a hagyományos, tölteni való paprikát használjuk, kimagozott állapotban. Friss petrezselymes, gombás, tojásos vagy csirkemájas tölteléket készítünk (ahogy a töltött húshoz szoktuk) és ezzel töltjük meg a paprikákat, majd sütőben megsütjük. Ez a módszer alkalmazható akkor is, ha a töltött húsból marad ki töltelék, ilyenkor a betöltött paprikákat a hússal együtt sütjük készre.

Nyers töltött paprika: könnyen és gyorsan elkészíthető. Fűszeres túrókrémet készítünk (ezt ki-ki saját ízlése szerint, egy a lényeg, minél több friss zöldfűszert használjunk), betöltjük a paprikákba és jól behűtjük. Karikára vágva tálaljuk, de díszíthetünk vele szendvicseket, hidegtálakat is.

Egyre kedveltebbek a zöldségpörköltek, ezek elengedhetetlen alkotója a paprika. Minél többféle paprikát teszünk az ételbe, annál aromásabb lesz a végeredmény. Zöldségpörköltet készíthetünk hüvelyesekből (bármilyen babból, borsóból), tökből, cukkíniből, gombából, padlizsánból is.

Zöldségvagdaltakat is ízesíthetünk bármilyen, apró kockára vágott paprikával. Minél többféle színű, annál gusztusosabb az elkészült étel. A lereszelt alapzöldséget (pl. cukkini, sárgarépa, burgonya stb.) ízlés szerint fűszerezzük, tojással és annyi zsemlemorzsával, hogy formázható legyen, valamint a felkockázott paprikával összedolgozzuk. Kevés olajba szaggatva kisütjük.

Kicsit időigényes, de mindenképpen megéri – akár nagyobb adagban is – a házi ételízesítőt elkészíteni. Egyenlő mennyiségű paprikát (ez lehet bármilyen, akár többfajta is), paradicsomot, vöröshagymát és kevés fokhagymát összefőzünk. Én só nélkül szoktam, de aki akarja, sózhatja. Ha puha, bot mixerrel összetörjük és egy folpackkal bélelt, fagyasztóba tehető lapos edénybe (javaslom a gáztepsit) öntjük. Addig hagyjuk a hidegen, amíg megdermed, de még vágható. Kis kockákra vágjuk (derelyemetszővel a legkönnyebb) és darabonként folpackba csomagoljuk. Utána mehet vissza a fagyasztóba. Levesek, pörköltek, káposzta ételek stb. kiváló ízesítője.

Házi grill- vagy szendvicskrém készítése: tetszés szerinti mennyiségben megsütünk a sütőrácson padlizsánokat és vastaghúsú paprikákat. A salátánál már leírt módon megtisztítjuk őket, villával összetörjük és apróra vágott, párolt vöröshagymát, tört fokhagymát, sót, borsot és annyi olajat adunk hozzá, hogy kellemesen pépes legyen. Kisüvegekbe töltjük és kidunsztoljuk. Ha már kinyitottuk az üveget, tartsuk hűtőben.

Ezt a krémet használhatjuk szendvicsekre kenve, de egészben vagy szeletben sült húsokat is ízesíthetünk vele. Aki szereti, erős paprikát is tehet bele.

Bármelyik fajta paprika jól fagyasztható egészben is. Aki teheti, tároljon belőlük, mert a téli hónapokban nagy hasznát veszi majd. A nagyobb paprikákat kimagozva, de egészben hagyva, egymásba csúsztatva, helytakarékosan lefagyaszthatjuk.

paprika3A magyarosan készített ételek elmaradhatatlan kísérői a savanyúságok. Bármelyik fajta paprikából készíthetünk savanyúságot: tölthetjük káposztával, csalamádéval, rakhatjuk vegyesen egymás mellé a különböző paprikákat, de uborkával, cukkinival, tarlórépával, apró tökkel, zöldparadicsommal is üvegbe kerülhetnek. Savanyításkor érdemes az üvegek aljára szőlő- vagy meggyleveleket tenni. Fűszerként színes szemes borsot, mustármagot, koriandermagot, kaprot, tormát használjunk.

Ha előrelátóak vagyunk, és már most gondolunk arra, hogy előbb-utóbb újra havat kell lapátolni, akkor készítsünk cseresznye, vagy chili paprika felhasználásával egy kis lélekmelegítőt. Vodkába vagy ginbe tegyünk néhány darab paprikát, csorgassunk bele kevés mézet és az üveget zárjuk vissza. Tegyük el sötét helyre, és ha itt idő melegítsük fel testünket-lelkünket ezzel a nagyon erős hatású, aromás itallal.

A szerző fitoterapeuta.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek