Most is telepíthetünk orgonát

20 ápr. 2012 Megyeri Szabolcs

orgona1Gyerekkorában anyák napjára szinte mindenki orgonát ajándékoz az anyukájának, mivel az orgona szép, illatos, és szinte bárhol hozzá lehetett jutni.  
Az orgona nagyon kedvelt és elterjedt dísznövény - és nem csak vidéken. Május elején kezdi bontani virágait, így kiválóan kiszolgálta, és szolgálja ma is az anyák napi igényeket. Az orgona azonban többet érdemel, minthogy vékony pénztárcájú gyerekek mentsvára legyen ajándékozáskor. Lássuk, mit lehet tudni róla?
A közel húsz fajta közül a közönséges orgona (Syringa vulgaris) a legismertebb, vele találkozhatunk a legtöbb kertben. Az első melegebb tavaszi napok beálltával, jellemzően május környékén nyílnak virágai, és a káprázatos látvány mellett kellemes illattal is szolgál gondozóinak. A közönséges orgona Délkelet-Európában honos, ám könnyű a tartása, és szemet gyönyörködtető megjelenése az egész kontinensen népszerűvé tette. Az orgona évelő (dísz)cserje, mely akár hét méter magasra is megnő, de természetesen mérete, és virágzata színe (lila, rózsaszín, fehér), a különböző fajták esetében egészen változatos lehet.
orgona2A perzsa orgona (Syringa persica) például csupán 1-2 méter magas, így kerítések mellé kiváló választás, a koreai eredetű Miss Kim orgona (Syringa patula) pedig még alacsonyabb, utóbbi ráadásul késő nyáron, kora ősszel bontja virágait, így a közönséges orgonával párosítva hosszan tartó színes kavalkádot teremthet a kertekben.
A közönséges orgona hálás növény, mivel igényei igazán alacsonyak. Kezdő kertészkedők is bátran próbálkozhatnak vele. A bőséges napsütés fontos számára, így ne a kert eldugottabb részeire telepítsük: jól érzi magát tápanyagdús talajban, de az ezektől eltérő körülmények közt is nagy valószínűséggel sikert érhetünk el vele.
Az orgonával kapcsolatban a legfontosabb teendő a metszés. Ennek során az elöregedett, torz, sérült részeket vágjuk le, és ugyanígy tegyünk a vadhajtásokkal. Érdemes szellősre alakítani a bokrot. Az életerős, vékonyabb ágakat hagyjuk meg, a talajon, a tő mellett kisarjadt hajtásokat viszont bátran metsszük, így megelőzhető a bokor túlságosan tömötté válása.
A virágzás végén az elnyílt virágzatot is távolítsuk el, hogy a növény minden erejével az új hajtásokra tudjon koncentrálni.
orgona3Az elöregedett, kezeletlen orgonabokrok jóval kevesebb virággal örvendeztetik meg tulajdonosaikat, mint a gondozott példányok. Ha az orgonavirág a bokorról a szobába, vázába kerül, érdemes a szár alsó részét szétlapítani (például kalapáccsal), így több vizet tud felvenni, és tovább lesz dísze a helyiségnek.

Ha a naptárra tekintünk, láthatjuk, hogy még nem késő orgonát telepíteni a kertbe, (persze később sem késő).

Kertészetekben mindenhol beszerezhetjük a töveket, és kis szerencsével májusra már saját virágzó bokrunkról szedhetjük az anyák napi csokrokat!

A szerző blogját itt találod!

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek