Hogyan szabaduljunk meg a penésztől természetes módon?

09 márc. 2014 Administrator

Ahhoz, hogy végleg búcsút mondjunk a penésznek a lakásban, szagos és nedves lakótársunktól nem árt tudni egy pár természetes módszert a távoltartására.

penesz1Levegő és napfény
Az első lépés, mielőtt egyéb házi praktikák segítségéhez fordulnánk, hogy a hely kellően szellőzzön és amennyiben lehetséges a napsugarak is jussanak be. Évente nem árt többször nagytakarítást végezni. Kihordani, amit ki lehet a lakásból, kinyitni minden ajtót és ablakot, hogy szellőzzön és a nap is érje. Ügyeljünk arra, hogy nehogy bekerüljön olyasmi a lakásba, ami nedves, mert az csak rontja a helyzetet.

Ecet és illóolajok
A sima borecet az egyik leghatásosabb ellenszer a penésznek. Tegyünk ecetet egy szivacsra vagy pedig egy permetszóró flakonba és vigyük fel az érintett felületre. Hagyjuk hatni legalább 4 órát majd egy nedves szivacs vagy rongy segítségével törüljük le.

Szintén nagyon hatásos a teafa olaj. Erőteljes illatú, így kellemes lesz utána a környezet. Igaz azonban, hogy árban kissé drágább, mint az ecet. ¼ – ¾ arányba vegyítsük vízzel és permetszóróval vigyük fel a falra, majd törüljük le.

Tudtad? A szomszéd hője…
Tömbházban, ha szomszédunk nem megfelelően fűti a helyiségeket, az könnyen okozhat gombásodást a fal felénk eső oldalán, ugyanis nálunk csapódik le a pára.

Peroxid és szódabikarbóna
bikarbona2A szemcsés szódabikarbóna remek megoldás arra, hogy az esetleg visszamaradó részecskéket eltüntessük. Vízzel pasztát készítve felvihetjük az érintett felületre és kíméletesen lesúrolhatjuk.
A hidrogén-peroxid szintén nagyszerű megoldás lehet. Vigyük direkt fel a felületre, majd 10 perc után mossuk le.

Megelőzés
A legkönnyebben úgy lehet megelőzni a penész újbóli kialakulását, hogy biztosítjuk a helységet szárazság felől. Ügyelni kell arra, hogy semmilyen nedvesség forrás ne legyen sehol. A rendszeres levegőztetéssel, szellőztetéssel is elkerülhetjük, hogy ádáz ellenségünk újra felbukkanjon.

Egyszerű praktikák

• A teafaolaj remekül használható a penészesedés ellen, mivel erősen gombaölő hatású.

• Négy rész denaturált szesszel és egy rész szalicilsavval magunk is készíthetünk keveréket a penész ellen. Egy puha rongyot áztassunk a folyadékba, és azzal húzzuk át az érintett felületet. Minden esetben viseljünk gumikesztyűt!

• A helyiség magas páratartalmát csökkenthetjük egy tál sóval, ugyanis ez magába szívja a nedvességet. Ha már vizes a só, szárítsuk ki, és ismét csatasorba állíthatjuk a pára ellen.

• A penészes linóleumot terpentines vízzel mossuk fel.

• A fürdőszobai penészesedést ecettel előzhetjük meg. Minden héten egyszer töröljük át vele a csempét, főleg, ott, ahol a káddal, mosdóval érintkezik.

teafaintelligentdentalcomFontos!
A penészesedés megszüntetése nemcsak esztétikai okokból, hanem egészségügyi szempontból is fontos, ugyanis a megtelepedett gombák asztmát vagy allergiát okozhatnak, és legfőképpen a kisgyermekekre veszélyesek.

Forrás: fogyokura.info

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek