Hogy ne fázzon! Így takarják be Cegléden a fügefát

17 dec. 2014 Kőhalmi Dezső

Cegléd egyetlen védett fügeligete dr. Zsámberger György Borz utcai házának udvarán található s azt mintegy száz esztendeje az édesapja ültette.

fugefa2Nagy becsben vannak a növények, a háztetőnél magasabbra engedik nőni a sűrű bokrot, amelyen idén is többször termett a finom csemege. Katalin asszony a

gyümölcs egy részét megaszalta,

a másik felét megdarálva és dióval keverve befőzte. Idén nem készült fügebor.

Az ez évi téli betakarás komoly gondot okozott, mert a fagy elleni védelem céljából szállított kukoricaszár nagy része penészes, rohadt volt. Most azt fundálta ki a gazda, hogy szalmával fedi be a növényt, amiből először csak két bálával gördítettek be a portára, amit további három követett. A soha nem látott óriási szalmakazal dróthálóval kerítve és leponyvázva védi a kényes növényt.

fugefa3Bár Cegléden sok helyütt hagyják befödetlenül a megritkított husángokat, ám a kemény hideg elleni védelemmel nagyobb termést lehet szüretelni. Most

nagy az izgalom, hogy mennyit ülepedik a szalma

különösen, ha megázik, megfagy, vagy belepi a hó. Ám lehet, hogy fölösleges a félelem, több ismerősöm kertjében is kihajtanak a tavasszal frissen metszett fügebokrok, még ha a gondos betakarás hiányában kicsit át is fáztak.

Dr. Surányi Dezső természettudóst kérdeztem, hogy ő mit ajánl a fügebokor téliesítésére.

füge- Elsősorban a fügének a tövét kell védeni, betakarni. A csúcsánál csak össze kell kötni és arra legfeljebb fóliát lehet rákötni. Akkor járunk el helyesen, ha fokozatosan hozzászoktatjuk a fügebokrot a ceglédi télhez. Az enyém sokkal kisebb az említettnél, mert állandóan metszem, ritkítom, és erős körbekötéssel húzatom össze, hogy

alulról kezdve az ágak összeforrjanak egy törzzsé.

A növényt dróthálóval veszem körül és a hengeres részbe belerakom az őszi falombokat, az sem baj, ha ez nem ér fel a csúcsig. A fügefám tavasszal bizton kihajt, mert az alsó, legkényesebb részt megvédem. Az egerek ebbe nem költöznek bele, mint a kukoricaszárba, vagy a szalmába – mondta a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

A szerző felvételei.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek