Gyógynövényeket is termeszthetünk Budapest legnagyobb közösségi kertjében

27 máj. 2015 Administrator

Átadták fővárosunk eddigi legnagyobb, mintegy 2600 négyzetméteres közösségi kertjét szerda délelőtt.

közösségi

A Kerthatár Közösségi Kertet a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) alakította ki a Soroksári út és a Határ út sarkán fekvő, a Magyar Telekom által átengedett, mostanáig kihasználatlan és részben betonnal borított területen. A száz, egyenként mintegy 8 négyzetméteres parcellán a környékbeli lakosok zöldséget, gyümölcsöt, gyógy- és fűszernövényeket termeszthetnek, emellett tanparcellákat is kialakítanak iskolások számára.

Finta Sándor, Budapest főépítésze az eseményen elmondta: a fővárosban egyre több közösségi kert alakul ki, amelyek miközben alapvetően nem változtatnak Budapest turisztikailag is rendkívül fontos építészeti látképén, növelik a zöldfelületek arányát, és új közösségi felhasználására alkalmas helyszíneket, tereket biztosítanak. Éppen ezért támogatásuk fontos részét képezik a Budapest 2030 Hosszú Távú Fejlesztési Koncepciónak is.

közösségi1

A magyar fővárosban - hasonlóan a nyugat-európai trendekhez - a közösségi kertek jellemzően a gazdasági világválság hatására megrekedt ingatlanfejlesztés következtében üresen maradt foghíjtelkeken alakulnak ki - magyarázta Finta Sándor.

Hozzátette: érdemes lenne követni Szentpétervár példáját is, ahol egyre több közösségi kertet alakítanak ki panelházak tetején az ott lakók számára.

A Kortárs Építészeti Központ 2010 óta foglalkozik a közösségi vagy nagyvárosi növénytermesztéshez alkalmas kertek kialakításával, céljuk ezzel elsősorban a közösségteremtés mellett az elhagyott, gondozatlan területek új élettel való megtöltése - mondta el Kertész Monika, a szervezet kurátora. Mint fogalmazott, ma Budapesten minden közösségi kert mögött egy-egy erős helyi civil kezdeményezés áll, amelynek tagjai az önkormányzatokhoz és magáncégekhez fordulnak terveik megvalósítása érdekében.

közösségi2

A közösségi kertek helyszínének kiválasztásakor mindenképpen érdemes szakemberek segítségét igénybe venni, például talajvizsgálatot végeztetni, hiszen nem lehet tudni, hogy egy-egy elhagyott területen nem folyt-e korábban maradandó környezetkárosítással járó tevékenység.

A Kerthatár Közösségi Kertben még mintegy 40 parcella vár gazdára, jelentkezni online a www.kozossegikertek.hu oldalon található kérdőív kitöltésével lehet. A kertben történő növénytermesztéshez a KÉK szakmai segítséget kínál, a megtermelt zöldségeket és a gyümölcsöket a parcellatulajdonosok vihetik haza - írja az MTI.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek