Egy mesebeli porta, ahol a régi kacatok is életre kelnek

10 júl. 2015 Molnár Melinda

Öt éve még csak kukoricaföld volt a ház helyén, a falu szélén található hosszú porta végében már csak a végtelen mező látszik.

oszi kert galambhaz-600x600Tökéletes lakhely Erzsébetnek és Jánosnak, akik úgy döntöttek, hogy a közeli városból kiköltöznek falura. Szerettek volna egy hagyomány őrző házat építeni, ami köré hangulatában illeszkedő kertet álmodtak. Még csak egy éve költöztek be az újonnan épült vályog házba, és az elmúlt időszakot a ház és a kert további építésével és csinosításával töltötték.  Az első lakók tulajdonképpen nem is ők, hanem  János postagalambjai voltak, akik komoly maratoni versenyeken vesznek részt, az ő rezidenciájuk készült el a leghamarabb.

 

Azt mondják, hogy még csak az út elején tartanak

Rengeteg tervüket szeretnék még megvalósítani. Ez a kert még formálódik, de már most látni, hogy minden szegletében rejteget különlegességet. Falusi kertről van szó, a szó lehető legtisztább értelemében. Rendezetlen bájával, már a kapuban az az érzése a látogatónak, hogy jó lenne bemenni és felfedezni. A kapu fából készült és sötétzöld, klasszikus forma, a háziak saját kezűleg pácolták, természetesen.  Erzsi és János fontosnak tartják a hagyományok tiszteletét,  az újrahasznosítást, és János nagyon sok időt töltött és tölt most is a ház építésével, formálásával, a használati tárgyak elkészítésével.

 

oszi kert tulajdonos-600x600

A  ház alig látszik a sok növénytől

A kert tervezéséről így mesél János: "A kert három osztású: előkert virágokkal, konyhakert saját felhasználású zöldségeknek, valamint szántó. Törekedtünk arra, hogy a fák, amelyeket ültetünk virágozzanak és illatozzanak valamint levél színükkel is díszítsék a kertünk, ezért  végül a hárs, lilaakác és vérszilva mellett döntöttünk. A bokrok minden évszakban virágjukkal vagy termésükkel, de van amelyik színes vesszőjével teszi változatossá a kertünk"
Kis helyen sok ötlet, még a kuka is úgy van elhelyezve, hogy nemsokára körbenövi és takarja egy hóbogyó cserje. Itt minden tárgynak története van, amelyekről sokat mesélnek a háziak. Azt vették észre, hogy a régi eszközök elkezdtek vándorolni hozzájuk, hiszen sok ismerőstől is kaptak "régi kacatokat" amelyeket ők viszont, nagy becsben tartanak.

oszi kert dekor-600x600

A verandán, a padon egy régi terítőből újraértelmezett és egy horgolt párna teszi kényelmessé a fehér padot

Régi, kopottas virágtartók és a  pad adják meg az igazi, hagyományos falusi hangulatot, ezeket a tárgyakat az évek és a használat koptatták.
A veranda mindig az évszaknak megfelelően van díszítve, most már őszies. A saját kertben termett, különböző fajtájú sütőtökök és a felfűzött paprika adja a legfőbb díszítő elemeket.

A sütőtökökből is sokfélét termesztettek a konyhakertjükben. A Nagydobosi sütőtök tájfajtánk,  a héja ezüstszürke és vékony, húsa narancssárga, sütésre kifejezetten ez a fajtát ajánlja Erzsi.
A Provence-i muskotály sütőtöknek nagyon mutatós és különlegesen gerezdes a formája. Nagyméretű és ízletes, húsa narancssárga, ezt is a különlegessége miatt választották.
Nem lehet megunni a tárgyak felfedezését, újabb és újabb történet, a múlt egy darabja fedezhető fel. Az egyik ablakban a kaptafákat a helyi cipőkészítő mestertől kapta Erzsébet ajándékba.
Ebben a kertben a két élet öröksége eggyé forr, a szülők és nagyszülők tárgyai itt újra használnálatban vannak. Ami újonnan épült, azzal is arra törekedtek, hogy szépen simuljon a ház és a kert jellegébe.

oszi kert ora-600x600

A nyári konyha kemencéjét János saját kezeivel, elképesztő türelemmel és szeretettel építette

Már azt lehet mondani rutinos, hiszen a házban lévő kemencét - amivel fűtenek- ,azt is ő készítette.  A nyári konyhában főzésre és fűtésre is használják majd, kívülről lehet begyújtani. Még néhány apróság a helyére kerül és télen már ebben sül az illatos sütőtök.
János nem csak a kemencét készítette el saját kezűleg, de jó néhány kerti bútordarabot, többféle virágtartót de még a homokozót is. A képen egy kis szék látható, amelyet fagallyakból állított össze, folyamatos használatban van, lassan elkészül a hozzá illő asztal is.

 

Szerencsére a portán rengeteg homokot találtak, amelyet az építkezéshez remekül tudtak hasznosítani. A homokot kiásták, a helyén kezdett kialakulni egy jó nagy gödör. A munkálatok vége felé, a gödör formáját már tudatosan alakították, hogy a helyére egy szép nagy és mély fürdőtó költözhessen. János nagyon büszke a tóra, amelyet fiával együtt épített ki, még sok terve van vele, hiszen még egy pihenő stéget szeretne mellé készíteni. A stég "galambváró" lesz, ha a postagalambjai versenyeznek, úgy képzeli, hogy ott várja majd őket.
Sok homoktövis bokrot ültettek, persze nem véletlenül. Erzsi a homoktövis bogyóit leszedegetve sűrű és savanykás, ámde rendkívül egészséges italt készít.

oszi kert tok-600x600

Ahogy Erzsi csinálja

A bogyókat csakis vastag kesztyűben ajánlja leszedni, mivel a bokor igencsak szúrós tövisekkel védi magát.

Kis vízben cukrot old fel, a cukor ízlés szerinti, de a kesernyés, savanykás íz miatt ajánlott. Nem kell felforralni, csak megvárni, míg a cukor elolvad. A megmosott, megszárított termést bele kell keverni, gondosan ügyelve, hogy a főzet csak meleg legyen, így az értékes C vitamin benne marad. Rövid ideig melegíti, amíg a bogyók szétesnek. A főzetet átpréseli és a kapott italt hűtőben tárolja.
Fogyasztás előtt felrázni és 2 korty naponta, mondják. Az egész család ezt fogyasztja és esküsznek jótékony hatására. Erzsi minden alkotóelemet gondosan felhasznál: a megmaradt magokat és a héj maradékát megszárítja a sparhelten, majd ledarálja és a kapott port joghurtba szórva fogyasztják.

 

Saját kezűleg készíti már a túrót is, amit még a Nagymamájáról tanult, hogy hogyan kell csinálni, de valahogy a városban soha nem jutott erre idő. Itt van idő is és kedv is. A túró éppen most is aggasztalódik a sparhelten, amely nem csak dísz, hanem napi használatban van.
A terveikben szerepel még egy régi paraszt szekér elhelyezése a kertbe és egy baromfiól építése is, amelyben őshonos magyar baromfi fajtákat tartanának.

Arra a kérdésre, hogy mi a legmeglepőbb tárgy a portán, Erzsi nevetve azt válaszolja, hogy "Toronyóra lánccal. A  viccet félre téve, amikor a faluban, jó pár éve lecserélték a toronyóra szerkezetét, akkor a húgom kérésére, Édesapánk elkérte a számlapot és a míves mutatókat és most itt vannak."  Így tényleg van a portán toronyóra.

Forrás: minamole.cafeblog.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek