A Te konyhádban tiszta a levegő?

03 febr. 2014 Administrator

Életünk kilencven százalékát zárt térben töltjük. Hinnéd-e, hogy konyhánk levegője időnként szennyezettebb lehet, mint például a főutaké. Pedig lehet. 

konyha2Ha dohányzunk, otthoni levegőnk fő szennyezőjét ne az utcán keressük. A dohányfüstben vagy 70 rákkeltő anyagot azonosítottak, és ezek a passzív dohányosokra is veszélyesek. Lehetne szépelegni arról, hogy a szobapáfrány majd oxigént termel, és megtisztítja a lakás levegőjét, de ez nem áll arányban a probléma súlyával. Legjobb leszokni a dohányzásról.

Forgalmas utak mellett és fűtési szezonban előfordul, hogy a szellőztetés szennyezi a lakásunk levegőjét. Szén-monoxidot, nitrogén-oxidokat, formaldehidet, szálló port kaphatunk az utcáról. Célszerű figyelemmel követni a lakóhelyünk levegőszennyezettségi fokát, főleg, ha nagyvárosban lakunk. Ennek ellenére a lakásunk rendszeres szellőztetése fontos.

Az utcai nitrogén-oxidok forrása a járműforgalom. Mi azonban a konyhai földgáz égetésével az utcai légszennyezés sokszorosát tudjuk okozni. Ha pedig még olajban is sütünk, biztosak lehetünk abban, hogy egészségesebb a csúcsforgalomban, mint a konyhánkban. Ne használjuk fűtésre a konyhai gázt!

A port szintén kaphatjuk kintről, és termelhetjük a lakásban is. Előbbin az utca szennyezőanyagai, allergén pollenek tapadhatnak meg, utóbbi legapróbb háziállatainkkal, a poratkákkal van teli. Mivel nem szeretik a mosást és vasalást - vasaljuk is az ágyneműnket és ruháinkat! Ha nedves ruhával gyakran portalanítunk, tisztább lesz a levegőnk. De portaszító izéket ne használjunk, mert nem természetes anyagok.

Lakásunk nagy belső szennyezője lehet a fűtési rendszerünk, amennyiben az a lakótér levegőjét használja. Az ilyen fűtés esetében mindenképpen szereljünk fel szén-monoxid riasztót és gyakran szellőztessünk! Főleg ne égessünk műanyaghulladékot a vegyestüzelésű kályhában!
A kandalló, cserépkályha sok levegőt használ, különösen, amikor begyújtjuk. A modern betétek már biztosítják a külső levegő utánpótlást, de utólagos beépítésnél figyelni kell! Inkább építtessünk be megfelelő légbevezetőket!

lakasszelozteteesA konyhai szagelszívó is érdekes készülék. Miközben működik, szellőztetnünk is kell, vagy másképpen biztosítanunk a levegőellátást. Máskülönben a 300 köbméter per óra teljesítményű készülékek szívóereje a konyhában lévő esetleges gázkazán kéményén keresztül szívja vissza az égéstermékeket a helyiségbe.

Ha gyakran szellőztetünk, elkerüljük a penészedést. A penészgomba spórái a levegőnkben vannak, de elszaporodásukhoz párás környezet kell. Különösen a jól szigetelt nyílászárók miatt kell sokszor szellőztetni, mert fennáll a veszélye, hogy a belső pára lecsapódik az utca felőli hideg falakon, és a rejtett szegletekben, bútorok mögött megjelenik a zöldes penész.

Gyerekeink egészsége érdekében jobban tesszük, ha lecserélünk néhány műanyagot a lakásban. Ilyen a padlók borítására közkeletűen használt PVC, amelynek lágyítására olyan anyagot, a ftalátokat, használnak, amelyet az unióban már tilos műanyag játékok lágyítására alkalmazni.

Minél kevesebb mesterséges illatosítót használunk, annál jobb lesz. Egy szellőztetés csodát tesz a szoba levegőjével. Ha nem akarunk évekig formaldehides kipárolgást szagolni, a tapétát is kerüljük.

Forrás: kisalfold.hu

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek