„A legszebb konyhakertek” – Mutasd meg Te is munkád gyümölcsét!

09 jan. 2015 Administrator

Az országos program az otthoni kertgazdálkodást hivatott népszerűsíteni a lakosság körében, szakmai előadásokkal, fórumokkal segítve az újonnan csatlakozókat és a ma is aktív résztvevőket, valamint díjazva a legszebb kertek művelőit.

kert2 copy

Csatlakozási határidő: 2015. február 28.

A 2015 év fókuszba állított témája a „Gyógy- és fűszernövényeket a kertekbe, udvarokba” – melyről a növénytársításokkal együtt előadásokban kívánunk tájékoztatást adni. Kiemelt téma marad a „Madárbarát kert” is, hiszen a környezettudatosság és a természetvédelem nagy hangsúlyt kap a programban.
A program kiemelt célja továbbra is a gyermekek bevonása a kertművelésbe, megszerettetni velük a kerti munkát, ennek jegyében 2015-ben az „Én kis kertet kerteltem…” elnevezésű gyermek fotópályázatot hirdetünk.

A programban való részvétel feltételei
- az illető a programhoz önként kíván csatlakozni,
- rendelkezik saját tulajdonú vagy számára megművelésre átengedett balkonnal, kerttel, udvarral, telekkel, földterülettel, ahol
- konyhakerti zöldségeket/gyümölcsöket termeszt. 

Várjuk csatlakozási szándékát:

- Településeknek, - határon túli testvér településeknek
- Szervezeteknek (egyesületek, civil szervezetek)
- Csoportoknak (be nem jegyzett kertbarátkörök stb.)

amelyek felvállalják a települési verseny lebonyolítását, és az országos díjra jelölést.

Kategóriák 

- Balkon - erkélyen kialakított
- Mini - 50 m2-ig
- Normál - 50 m2 felett
- Zártkert 1. - Zöldséges
- Zártkert 2. - Gyümölcsös
- Zártkert 3. - Vegyes
- Közösségi - csoportok, szervezetek


kert copyElvárások – bírálati szempontok
- Minimum 5 féle növény/gyümölcs
- Balkonon 5 edény - 3 féle növény
- Gondozott kert, rendezett környezet
- Öko/bio-módszerek alkalmazása
- Permetezésnél– Permetezési napló
- Öntözés esetén – csapadékgyűjtés
- Gyógy és fűszernövények
- Technológiák
- Komposztálás
- Madárbarát kert
- Másod / harmadvetés
- Minőségi növények

 

Csatlakozási lehetőség az országos programhoz
o Szándéknyilatkozat letöltése a www.legszebbkonyhakertek.hu oldalról,
o A kitöltött szándáknyilatkozat megküldése:  Karcagi Polgármesteri Hivatal, 5300 Karcag, Kossuth tér 1. Kovács Szilvia ötletgazda részére. 

További információk a www.legszebbkonyhakertek.hu honlapon, valamint telefonon: +36-30/9854-106, e-mailen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Várjuk csatlakozási szándékuk mihamarabbi jelzését!
Határidő: 2015. február 28.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek