Tények, amiket eddig rosszul tudtunk a kullancsról

15 máj. 2015 Tartalomszerkesztő

Mind a mai napig, számos tévhit kering a köztudatban a kullancsokkal és annak eltávolításával kapcsolatban. Az alábbiakban ezeket a félreértéseket oszlatjuk el.

kullancs2Tévhit

  • hogy a kullancs a fáról esik rá az emberre…

A kullancs nem mászik a fára, 1 méternél nem jut feljebb. A kullancsok élőhelye az erdő, valamint a dús aljnövényzet és a magas páratartalmú környezet.

  • hogy a csípés helyét fertőtleníteni kell, krémmel kell bekenni…

Ne fertőtlenítsük a csípés helyét! A kullancs már a vérszívás kezdetétől egy kapillárisba ereszti vissza a tápanyagtól mentes vérsavót, ezzel együtt a kórokozókat is. A fertőtlenítő szer legfeljebb – Lyme betegség gyanúját keltve -, helyi irritációt okoz, de nem éri utol a vérpályában, illetve a bőr mélyebb rétegeiben szaporodó kórokozókat. Ne kenjünk semmit a csípés helyére. Súlyos hiba, ha gyulladásgátlás céljából szteroidot tartalmazó krémet alkalmaznak. A szteroidra a Borreliák (Lyme baktériumok) hevesen reagálnak.

  • hogy a kullancsokat minden esetben meg kell vizsgáltatni, hogy nem-e fertőzöttek…

A kullancsok vizsgálatának nincs értelme, mert:

  1. A kullancsok nagy része fertőzött lehet Lyme baktériummal, tehát vizsgálat nélkül is minden kullancsot fertőzőnek kell tekinteni.
  2. Ha kimutatnak Lyme baktériumot a kullancsban, 2%-nál nem nagyobb a valószínűsége, hogy a fertőzés át is megy az emberbe, ott meg is tapad, és betegséget okoz. A pozitív lelet viszont pánikot kelt a páciensekben, az orvosokat antibiotikum-kezelésre ösztönzi. A pozitív kullancslelet után szerológiai (vér-) vizsgálatot javasolnak. A tesztek többsége azonban jelentős százalékban hamis pozitív eredményeket ad.
  • hogy ha beszakadt a kullancs szájszerve, azt minden esetben el kell távolítani, ki kell szedni…

Amennyiben beszakad a kullancs szájszerve (nem a feje!), nem szabad kipiszkálni. Ez csaknem reménytelen vállalkozás, de a beavatkozás következtében gyulladásos reakció alakul ki, amit törvényszerűen antibiotikum-kezelés követ, és előbb-utóbb (tévesen) felmerül a Lyme betegség lehetősége is.

  • hogy a kullancs eltávolítására történhet krémmel, olajjal, ecettel, gyufával…

Minden olyan manipuláció, ami a kullancsot öklendezésre készteti, vagy a parazita összenyomásával jár, növeli a fertőződés kockázatát. Ezért nem célszerű kenegetni, tekergetni, ecettel, krémekkel, olajjal, gyufával bűvölni a kullancsot.

A patikában kapható, acélból készült, rugós kullancscsipesz jól használható. Ezzel úgy tudjuk a parazitát eltávolítani, hogy közben nem nyomjuk össze a testét. Ha nincs nálunk csipesz, egy cérnaszállal is el tudjuk távolítani (lásd a www.kullancs.hunyitóoldalán alul a videót).

kullancs3

Tények a csípésről és fertőződésről

 

A csípés helyén néha látható egy lencsényi pír vagy csomó. Ez nem betegség! Idegentest-reakcióról van szó, (tehát a kullancs szájszervéből maradt a bőrben néhány mikroszkopikus méretű tüske), ami előbb-utóbb magától is kilökődik.

A fertőzés előfordulhat a kullancscsípés felismerése nélkül is. Miután a kullancs jóllakott, magától távozik, és minél fiatalabb alakról van szó, annál hamarabb. A lárvák ritkán fertőzöttek, de rengetegen vannak, és szabad szemmel csaknem láthatatlanok.

Korábban úgy tartottuk, hogyha 24 órán belül eltávolítjuk a kullancsot, akkor a fertőződés kockázata elhanyagolható. Ezzel szemben gyakorta látunk olyan betegeket, akik biztosak abban, hogy a kullancsuk csak 1-2 órát volt a bőrükben, mégis fertőződtek.

Ennek oka valószínűleg az, hogy a kórokozó épp a traumás kullancseltávolítás során kerül a páciens szervezetébe. Természetesen nem szabad megvárni, amíg magától esik ki! A kullancseltávolítást otthon végezzük el, a rendelőben szinte mindig valami baj történik!

Tények az oltásról

Semmilyen oltás sem indokolt, kivéve, ha már megkezdtük a kullancs terjesztette agyvelőgyulladás elleni oltási sorozatot, vagy megfeledkeztünk az emlékeztető oltásról. A lyme-kór ellen nincsen védőoltás.

A Lyme fertőzés maradéktalanul gyógyítható, de igaz az is, hogy a betegek kb. 10%-a még nem lesz kórokozómentes az első antibiotikum kezelés után.

A kullancs nem terjeszt tetanuszt, és nincsen a csípés után beadható védőoltás!

Tények a csípés magzatra való hatásáról

A magzat fertőződhet, és a fertőzés az első hónapokban a terhesség elvesztéséhez vezethet. Amennyiben a fertőzés a későbbi időszakban történt, fejlődésbeni elmaradás, koraszülés, enyhébb fejlődési rendellenességek léphetnek fel.

Súlyos fejlődési rendellenességet a Lyme baktérium nem okoz. Magzati halál is csak a kezeletlen vagy a rosszul kezelt esetekben fordult elő.

 

Forrás: webbeteg.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek