A szüret a különböző történelmi korokban mindig többet jelentett egyszerű munkánál. Ünnepnek számított és számít ma is, hiszen egy egész évi munka gyümölcsével szembesül a szőlőművelő.

"A szüret a XVI. és XVII. században igazi sátorosünnep volt, melyre még a hadviselő vitézek is hazasiettek. Városaink statumai szerint szüret idején még a törvénykezés is szünetelt!"
Az 1700-as évektől az 1900-as évek közepéig mindig október végén zajlott a szőlőtermés betakarítása Tokaj-hegyalján. Október 28-a, Simon-Júda - a szőlők védőszentjének napja - volt a nyitány: ezelőtt szüret hivatalosan nem kezdődhetett. Annyira szigorúan betartották ezt a fordulónapot, hogy egyes községekben harangzúgás és mozsárágyúk dörgése jelezte a munka kezdetét.

A szüret menete egyszerű volt: kisebb birtokosoknál kalákában szedték le a szőlőt, rokonok, ismerősök segítettek be, akiket a gazda látott el ebéddel.

Elmaradhatatlan volt a pogácsa, pálinka, lacipecsenye, gulyás és a bor. A nők szedtek, a férfiak puttonyoztak.  A szedők (lányok,asszonyok) görbe késsel, kacorral (szőlőmetsző kés), vagy metszőollóval vágták le a fürt nyelét.Minden puttonyos kezében ott volt a frissen vágott vessző, melyre minden puttony szőlő után egy-egy rovást faragtak. A szedők mögött, kezében kis pálcával, a pallér csapkodta a leveleket - ügyelve arra, hogy sor ki ne maradjon, tőke szedetlen ne legyen -, továbbá irányította a munka menetét is. A puttonyból a szőlőt a terhesbe öntötték, amely mellett ott álltak sorban a gyerekek, és három-négyágú karókkal, az úgynevezett csömöszölővel zúzták a szőlőt. A szüret végeztével felcsendült a végzésnóta, a szekereken hazavitték a terhest és az embereket.

 
Ezután megkezdődött a szőlő feldolgozása: darálás, áztatás, taposás, préselés, fordítás... A régi időkből maradt fenn az a kedves szokás, hogy ha a gazda jó, azaz kivívta a résztvevők megbecsülését, a puttonyos legények vagy a szüretet vezető pallér négyágú szőlőkoronát készített számára. Amit aztán felpántlikázva, a tisztelet jeléül átadtak a házánál, mire ő áldomást ivott szüretelő munkásaival.
 
A gazdagok szürete mind külsőségeiben, mind tartalmában eltért az egyszerű birtokosokétól. Itt a gazdák ki se mentek a szőlőbe. Megbíztak egy szüretgazdát, rendszerint a vincellérüket, hogy képviselje őket, és irányítsa a kint folyó munkát. A szüret végeztével rendezték meg aztán a hetedhét országra szóló szüreti bált, amely alkalom volt rokoni látogatásra, ismerkedésre, eljegyzésre és egyszerű szórakozásra.
 

Szüretkor megélénkült a szőlőhegy. A munkavégzés alatt is jellemző volt - közösségi munka lévén - a tréfálkozás, az éneklés, a hangoskodás.

Utána azonban valódi ünneppé alakult a nap. A szüretelők a végzésnapon a hegyről levonulva szüreti koszorút vittek a vállukon. Ez a koszorú fém, vagy favázra aggatott szőlőfürtökből állt, amelyet búzával, vagy szalagokkal, esetleg borosüveggel díszítettek. A feudalizmus idején a menet ilyenkor a földesúr házához vonult köszönteni. Itt a dolgozók verses rigmusokat mondtak, melyekben szót ejtettek a gazda fukarságáról, vagy jószívűségéről is. A földesúr ezután megvendégelte munkásait, s este általában táncos mulatságot is tartott. A szüreti felvonulás.

A szüret befejezését nem csak a feudális időkben ünnepelték meg. Szüreti felvonulás és bál sok városban még ma is van. A szerepköröket (bíró, bíróné, csőszlányok, csőszlegények, kisbíró, táncmesterek) ma is beöltözött szereplők alakítják. A menet fontos szereplője volt a múlt században a borkirály, vagy bálkirály. Ő, illetve a családja volt felelős az esti mulatság rendezéséért. A menet érdekessége az úgynevezett baksus figurája, ami egy botra, vagy hordóra ültetett, piros ruhás férfibábu volt. Alakja Bacchusszal, a görög mitológia boristenével ( másik nevén Dionüszosz) hozható kapcsolatba. A szüreti menet jellegzetes figurái a tolvaj és a csősz, akik veszekedésükkel szórakoztatják a közönséget, de rajtuk kívül olyan beöltözött szereplők is jelen voltak, amilyen alakoskodók (jelmezbe bújt, szerepet játszó figura) általában a farsangi felvonulásokon szerepelnek. Ilyenek például a török, a szerecsen, a vándorárus, az úrfi, a cigány, a medvetáncoltató stb. figurája.

A szürethez kapcsolódó mulatságok közül legjelentősebbek a felvonulások

A 18. század második felében alakultak ki az úgynevezett Baksus ünnepségek, amelyek megrendezése görög és római mintákon alapult. Az antik hagyomány e továbbélő formáját vándorló kádárlegények ismerték meg német vagy nyugati szláv területeken, és hozták magukkal. Az eredetileg a görögök körében meglévő Dionüszosz-kultusz a rómaiak Bacchus-kultuszában folytatódott, akik minden év decemberében, 17-e és 23-a között ülték szaturnáliáikat - a későbbi bacchanáliákat -, amikor megajándékozták, megvendégelték egymást. A kereszténység kezdetén ezek az ünnepségek a böjt előtti farsang idejére tolódtak. Amik Rómában, Firenzében, Nápolyban és Franciaországban álarcos felvonulásokban csúcsosodtak ki - ezeknek volt a neve a "carne vale", azaz "búcsú a hústól". Tokaj-hegyalján a Bacchus-kultuszhoz fűződő ünnepek kezdetben ugyancsak a farsang idejére estek, amikor már az újbor is kiforrott.

Az 1700-as évek elejétől - a népi szüreti szokások kifejlődésével - azonban fokozatosan október-novemberre húzódtak át. Tokaj-hegyalján Bacchust nem római istenként ábrázolták, hanem nemzetiszínű hordón "lovagló" magyar huszár formájában. Baksus Pajtásnak hívták: innen ered a Baksus-ünnep elnevezés. Baksus Pajtás egyik kezében lopótököt tartott, a másikban koccintásra kész poharat. Mint már írtuk, rendszerint hordóra ültették, és a baksusvivők két rúd segítségével vállukra emelve vitték. Előtte két, fehér ruhás szűz leány lépdelt, akik egy szőlőtőkét kísértek. Ezek a szokások évről-évre színesedtek, újabb meg újabb népi elemekkel gazdagodtak, mint például Erdőbényén a kádártánc, Mádon a török menyecskerablás és a mádi zsidó, Rátkán a lakodalmas, Tokajban és Tarcalon a kisbíró és a szüreti bál. Mindezek együttes hatására alakultak ki és mosódtak egybe a jelenbéli szüreti felvonulások.
 
 

Az iparosok, a szegények és a gazdalegények régen külön bálokat tartottak. Később, főleg a kisebb településeken egy-egy nagyobb, közös mulatságon ünnepeltek.

A bálokban a szüreti menet szereplői tovább viselték tisztségeiket. A csőszlányok és csőszlegények feladata például az volt, hogy a külön erre a célra felaggatott, vagy dekorációként használt szőlőfürtöket őrizzék. A bál folyamán ugyanis a résztvevők ezekről "lopkodtak". Akit "lopáson" értek, azt "megbüntették". Bírságot kellett fizetnie. Ezt a pénzt aztán a szervezők (korábban a borkirály, vagy bálkirály) a bál rendezési költségeire fordította. Sok helyen egyébként ez a szőlőlopás-játék még az 1970- es években is a szüreti bál része volt. A szüreti mulatság általában reggelig is eltartott.

A szőlő szedése közben sokat énekeltek, tréfálkoztak, hangoskodtak a szedők. A munka végeztével a hegyről lefelé menet, vagy a szüreti bálon is jellemző volt a nótaszó. A bálozók a táncok után, vagy azok szünetében daloltak.

Forrás: HotDog