Régi korok romantikája a Nagyligetes Deák Udvarházban

15 febr. 2015 Viant Katalin

A nagyszülők, szülők, gyerekek és barátok csodás napokat töltöttek Kakucs falu Nagyligetesnek nevezett részén, a fenyők és akácok ölelésében elterülő, 4 hektáros, dimbes-dombos tanyán.

deak1A család néhány éve úgy döntött, hogy létrehoznak egy falusi, hagyományőrző, vendéglátó központot, és a természet közeli életmódot a békés környezetet megosztják másokkal is. Annál is inkább, mert nagy gyakorlatot szereztek az évek során a kemencés és bográcsos ételek elkészítésében, akár 40–50 fő kiszolgálásában is. Az elhatározást tervezés, majd tettek követték, s megszületett a Deák Udvarház. Régi álmuk valóra vált a falusi szálláshely és foglalkoztató központ megépülésével.

A terület, Pest-megyében

a Duna egykor lápos-mocsaras árterén, Kakucstól 1 km-re fekszik,

annak Nagyligetes nevű határában. Az M5-ös aszfalt-, majd a falu temploma előtt elkanyarodva köves, végül rendben tartott földúton lehet elérni, Budapesttől alig 20 percnyi autózás után.

A mai birtok területe az 1700-as években a Grassalkovich családé, majd Liebner Józsefé és családjáé volt. S mert a vendégházban minden értékre figyelnek, a Rózsa nevű szobában utalnak arra, hogy Liebner úr nagyapja volt Rónay Györgynek (1913–1978) költőnek, aki Kakucsi rózsák címmel írt verset az ide kötődő emlékeiről, érzéseiről.

deak2A főépület (a ma már sajnos nem álló) régi Liebner-kúria hangulatát idézi, s körülötte megelevenedik egy udvarház élete. Állatok, méhészet, pálinkafőzés a gazdaság része. Az idelátogató részt vehet disznótoron, kóstolhat pálinkát, mézet, túrázhat, lovas kocsizhat a környék erdeiben.

A Deák Udvarházhoz bolthajtásos, tornácos bejáratú kúria épület

– egy kisebb, tulipános alföldi típusú parasztház kemencékkel és – egy állatsimogató tartozik, melyek között húzódik meg a régi tómederben kialakított, horgászásra is alkalmas tavacska.

A főépület elegánsan visszafogott stílusával,

a régi földesúri élet romantikus hangulatát idézi

és visszarepít egy kicsit a múltba.

A berendezés vintage hangulatához kitűnően illik egy-egy természetes, az évszakot idéző növény – fenyőág, festmény – vagy dísztárgy.

A szürke, koptatott hajópadlóra és a fehér, népies fabútorokra kristálycsillár fénye árad. Az egyik sarokban barokk ülőgarnitúra áll a bontott téglával kirakott kandalló és bárpult előtt. Ez a vendégek kedvenc helye. A textíliák fehérek: ezek a nagymama keze munkáját dicsérő, lélekkel készült csipkefüggönyök, terítők teszik még otthonosabbá a tereket.

deak3Az emeleti szobák berendezése azonos, de nevükkel – Hortenzia, Hóvirág, Kéknefelejcs, Levendula, Liliom, Margaréta, Pipacs, Rózsa, Rozmaring – és apró színfoltként, például a párnahímzésen megjelenő díszítéssel – finoman utalnak a környék és a család kedvelt virágaira, melyek a díszkertben is helyet kapnak más gyógynövények, fűszernövények mellett.

A vendégek reggelit és ebédet kérhetnek, de akár 100 fős ültetett, ünnepi vacsorát is elővarázsolnak az Udavarházban –, melyhez

(nép)zenés, cimbalmos, táncos, műsoros est is rendelhető.

Aki esküvőt tartana itt, azt is várják szeretettel, elegáns terítékkel, a helyi és a környék gazdaságaiból való finom falatokkal.

A választékos ízléssel berendezett vendégházban különleges, hagyományőrző programok közül is választhat az érkező. A ház asszonya, aki népi játszóház vezető és a helyi általános iskola intézményvezető-helyettese, népi kismesterségekre, nemezelésre, agyagozásra, különösen csuhéjáték készítésre tanítja a gyerekeket. Kedvenc anyaga a csuhé, csuhébetleheme még a Vatikánba is eljutott a „100 Betlehemi jászol” Kiállításra. Az udvarházat több munkája is díszíti. Foglalkozásokon mindenki megízlelheti az alkotás örömét, a természetes anyagok finom erejét. A kézművességen kívül süthetnek kenyeret, készíthetnek sajtot, főzhetnek lekvárt a híres helyi gyümölcsökből. Akadálypályákon, játékos vetélkedőkkel tölthetik kellemesen a napokat.

A környékbeli és a helyi mesterek is tartanak bemutatót

(pl. kovácsmester, kardkészítő) a havi egy alkalommal megtartott, egész napos, komplex, az ünnepkörnek megfelelő rendezvényeken, melyekre iskoláscsoportokat, nagy, baráti társaságokat, sőt cégeket is várnak.

deak4Aki elsétál a „régi tanyáig”, csudát lát: karámok között mangalicát, törpekecskét, rackát, pulykát, pávát, tyúkokat. A jószágokat a tulajdonosok maguk nevelik-etetik, s ha sor kerül egy-egy állat levágására egy-egy disznótor, bográcsos birkapörkölt miatt, biztos lehet a vendég abban, hogy a garantált minőség mellé ragyogó házi ízek párosulnak – különösen, ha a ház ura ragadja magához kemence körül az irányítást… Minden elkészíthető, ami egészséges, tápláló… Az egészséges táplálkozást követőknek gluténmentes, cukormentes, akár vegetáriánus ételek is készülnek.

Aki úgy dönt, hogy a környéket bejárja, az biciklizhet, vadászhat, sétálhat, horgászhat, lovagolhat, a közeli szaunavilágot is kipróbálhatja, de a kakucsi, dabasi, ócsai tájház és egyéb látnivalók is a szerepelnek Deák Udvarház programkínálatában, mely március-április folyamán már teljes körű szolgáltatással várja vendégeit.

deak5Nem árulunk el titkot, ha máris a további tervekről szólunk, hisz igazi különlegesség építésébe fogtak:

egy skanzenszerű mini falut alakítanak majd ki

a nagyház körül, melyben egy Balaton-felvidéki, egy hegyvidéki és egy dabasi ház képviseli majd e térsségek népi építészetét. Így a vendégek nemcsak a szebbnél szebb, „virágszobákat” élvezhetik majd, de választhatnak e tájak jellegzetes, szép, különálló házai közül is.

(x)

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek