Kis házak, melyek nagy segítséget jelentenek

23 nov. 2014 Administrator

Az amerikai Madison város lakói nem várták meg, amíg a városvezetés megoldja a problémát, maguk kezdtek el segíteni az utcán tengődő hajléktalanokon.

1Majdnem negyedmillióan osztották meg a Facebookon azt a képet, amin néhány fészernyi méretű házikó látható egymás mellett. A kis házakban az a különleges, hogy az amerikai Madison lakói építették őket önkéntes munkában a helyi hajléktalanoknak.

Ők úgy gondolták, hogy az alvásblokkoló tüskék helyett jobb lenne azon ügyködni, hogy segítsenek az elesetteknek kimászni a bajból. A házakhoz ezért kis közösségi kert is tartozik, van lehetőség tisztálkodásra és ruhamosásra.

3Az átadót november 15-én tartották, és egyelőre 9 aprócska ház áll, miközben a városban több mint 3000 hajléktalan él, de nagyon úgy néz ki, hogy lesz folytatás.

Az ötletet ugyanis a társadalmi igazságtalanságok, a gazdasági egyenlőtlenség ellen rendszeresen tüntető Occupy mozgalom helyi aktivistái vitték el a megvalósításig. Ehhez nemcsak helyi civil szervezetekkel fogtak össze, de a városi vezetéssel is jó kapcsolatot alakítottak ki, most pedig abban bíznak, hogy elég adomány érkezik be ahhoz, hogy a Kicsi falu (Tiny Village) nevű lakóközösség valóban működni tudjon.

Úgy néz ki, az ötletre máshol is ráharaptak, a hírek szerint hat másik amerikai városban készülnek hasonlót építeni.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek