Tápláló szeretet: nógrádi nyugdíjasok segítik a nagycsaládosokat

02 okt. 2014 Dudellai Ildikó

Több mint ezer üveg befőttet, szörpöt, savanyúságot adtak át nógrádi nyugdíjasok a Nagycsaládosok Országos Egyesületének csütörtökön Nógrád községben.

csalad2A Nógrád községben tartott rendezvényen részt vett Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, aki 200 kilogramm cukrot ajándékozott a Tápláló szeretet elnevezésű programban részt vevő egyesületeknek. Herczegh Anita úgy fogalmazott: a nógrádi nyugdíjasok bebizonyították, hogy nem kell államfőnek, vezető politikusnak lenni ahhoz, hogy környezetüket, mások életét szebbé tegyék.

A 2003-ban alakult Nógrádi Napraforgó Egyesület 27 tagja 2009-ben határozta el, hogy kertjeik gyümölcseit, terméseit feldolgozva és befőzve segítenek a rászoruló, elsősorban a városokban élő nagycsaládosokon - mondta el Nyilas Kálmánné elnök.
Több környékbeli település - Horpács, Rétság, Drégelypalánk, Diósjenő és Kétbodony - egyesületei, nyugdíjas klubjai és magánszemélyei is csatlakoztak a programhoz, így hat év alatt 4625 üveg télire valót készítettek el a rászorulóknak. 
Mint Nyilas Kálmánné mondta, "ez nem arról szól, hogy helyetted megcsinálom, hanem hogy érted megcsinálom, ez nagyon nagy különbség". Kitért arra is, hogy Nógrád megyében a legalacsonyabbak az átlagjövedelmek, így a nyugdíjak is, ezért különösen tiszteletre méltónak nevezte, hogy olyan térségből érkezik segítség, ahol az emberek maguk is elfogadhatnának támogatást.
csalad1Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületénekelnöke ismertette, hogy az elmúlt években 600-700 család részesült az adományokban, amelyeket olyanoknak igyekeznek eljuttatni - például lakótelepeken élőknek -, akiknek esélyük sem lenne ezeket elkészíteni.
A nyugat-nógrádi nyugdíjasok idén a kedvezőtlen időjárás ellenére zöldborsót, zöldbabot, savanyúságot, lecsót, sóskát, paradicsomlevet, befőttet, lekvárt, gyümölcslét, szörpöt, ketchupot, paprikát, tököt főztek be összesen 1074 üveggel.
Akik befőzni nem tudtak, de akartak segíteni, lisztet, cukrot, diót, sót, rizst, száraztésztát, mogyorót juttattak el a Napraforgó Egyesülethez.
Az idei ajándékokat hatvani, valamint Budapesten csepeli és gazdagréti nagycsaládosok kapják – írta az MTI.

MTI-fotó: Komka Péter

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek