Köszönjük, Nestlé: vége az állatkínzásnak a világ vezető élelmiszeripari vállalatánál

25 aug. 2014 Vaskor Máté

A Nestlé nagyon helyesen döntött. A cég megváltoztatta állatjóléti előírásait, így a jövőben csak saját felügyelet alatt álló állatokkal dolgoznak.

461187581Az állatvédő szervezetek mindegyike ezt szerette volna elérni az elmúlt években, s most végre eredménye is van törekvéseiknek.

A világ vezető élelmiszeripari vállalatánál a közeljövőtől jobban odafigyelnek majd a haszonállatokra, s a Nestlé mind a 7300 beszállítójánál az új szabályokat kell alkalmazni. 

"Az új politikánk egy újabb lépés a Nestlétől a környezet és az élővilág védelméért. Elítéljük a gyermekmunkát, és pálmaolajat sem használunk, hisz az károsítja az erdőket. A fogyasztók ma már sokkal tudatosabban vásárolnak, és tudásukat másokkal is megosztják, ami helyes út" - nyilatkozta Kevin Petrie, a Nestlé észak-amerikai beszerzési igazgatója.

"A Nestlé már nem vásárol ketrecben tartott csirkéket, standokon nevelt sertéseket, szarvtalan szarvasmarhákat, érzéstelenített és gyógyszerezett állatokat" - áll a cég közleménye a New York Times honlapján.

Köszönet jár mindenkinek, aki bármilyen formában is tett azért, hogy elgondolkodjon, s cselekedjen a Nestlé.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek