Halász Péter néprajzkutató, a Lakatos Demeter Csángómagyar Egyesület titkára már évek óta kutatja a farsanghoz kötődő népi érdekességeket, szokásokat.

- Tanár úr, mit nevezünk farsangnak? Mettől meddig tart?
- A farsang a vízkereszt ünnepétől hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, hagyományosan vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik. A periódus végét az úgynevezett farsangtemetés zárja.

- Honnan ered ez a néphagyományokban gazdag ünnep?
- A kereszténység előtti hitvilág továbbéléseként fennmaradó hagyományról beszélünk. A tél elmúltának, szimbolikus „eltemetésének” sok vidámsággal, álarcos felvonulással és tréfás jelenetekkel tűzdelt ünnepe. Az ősi pogány hit késői megnyilvánulásai a telet elűző tűzgyújtás, a maszkok és mondókák, valamint a nagy zajjal és felfokozott vidámsággal lefolytatott ceremónia is. Vidékenként változó a rituális temetés menetrendje, és a hozzá kapcsolódó népszokások.

- Mióta farsangolnak a magyarok?
- A XV. század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak eleink. Némely vélemények szerint nyugat-európai népektől vettük kölcsön, mások szerint úgymond ­magunkkal hoztuk az európai műveltséggel való találkozásunk előtti időkből. A farsangon végig, de különösen az utolsó napjaiban eltűntek a falusi és városi kisközösségek ­szigorú, merev szabályai, vagy éppenséggel visszájukra fordultak. Felfordult világ jött létre, a játék és a szabadság világa. Ez a középkorból átívelő ­idő- és világszemlélet az alapja sok máig élő farsangi szokásnak, a hagyománynak.

- A farsangi felvonuláson kívül milyen más népszokások voltak?
- Szokásos volt a farsang idején a lányok, asszonyok külön farsangolása is. A farsang gondolatköre elsősorban a házasság témája körül forgott. Azokat a lányokat, akik pártában maradtak, farsang végén szokás volt kicsúfolni. Farsang idején a fonóházakban minden este történt valami „bolondozás”, énekeltek, táncoltak, játszottak. Az utcafonókban, ahol egy-egy utca asszonyai estéről estére együtt fontak, beszélgettek, mindenki jól ismerte egymást. Ha valaki farsang idején távol maradt a társaságtól, a többiek utána mentek, és úgy, ahogy otthon találták – ha éppen munka közben is – lepedőt dobtak rá, összekötötték, szánkóra ültették, majd dob, csengő, rézmozsár fülsiketítő zaja, az asszonyok rikoltozása közepette vitték a fonóba. Farsang idején nem hiányozhatott senki, mert akkor a játék már nem volt teljes értékű. A lányfonók különösen zajosok voltak, mert oda a legények is eljártak, és a tréfás játékok hajnalig tartó mulatozással végződtek. Ha egy leány leejtette orsóját, valamelyik legény gyorsan felkapta azt és csak csók ellenében adta vissza. A fonóházi mulatozások húshagyó keddig, a farsang végéig tartottak. Az utolsó fonóházi összejövetel a fonóvégzés felért egy kisebb lakodalommal. Ilyenkor tésztát sütöttek, italt vittek, töltött káposztát főztek. Erre az estére az asszonyok elhívták férjeiket is, akik zenészeket fogadtak, és hajnalig tartott a tánc. Ezt követően azután az egész falut megmozgató nagy népi mulatsággal, a farsangtemetéssel búcsúztatták az elmúlt vidám heteket.

- Mit tudunk a maszkos felvonulásokról?
- Még szorosabban kapcsolódik a farsanghoz a maszkos alakoskodás, mint akármelyik másik népszokás. Ez egy úgynevezett farsangi színjátszás. Többféle népi megnevezése van; fársángolás, maszkurázás, valamint ezek alakváltozatai (farsangolás, muszkurázás, maszkázás). De tudunk batykózásról, a bakuszozásról is. Mind a maszkurák, mind a fársángok lehetnek szépek és csúfok, általános a szép fársáng, csúf fársáng megkülönböztetés a farsangoló vidékeken. Szépek a szépen, különösen díszesen öltözöttek, és akik szépen viselkednek; csúfok az ijesztő, félelmet keltő figurák és a rongyos, szedett-vedett ruhába öltözöttek. A játék típusát is meghatározta az, hogy valakik szép fársángnak öltöztek-e vagy ijesztő, kacagást kiváltó alaknak. A ház előtt, az ablak alatt megszólal a csengő, pattog az ostor, koppan a bot, és a fonóbeliek tudják; fársángok érkeztek. Ettől a pillanattól kezdve játékházzá válik a fonó. Fiatal vagy meglett férfi lép be és tisztességtudó hangon kér szállást „valami idegen népeknek”, akik az utazásban elfáradtak, megpihennének, megmelegednének, állataik is lennének. A bekéreztetés elmaradhatatlan. A bentiek beleegyezése után jöhetnek a maszkurák: a kicsibubás asszony, a cigány és vásáros, a doktor és cipőpucoló, a betyárok, a lakodalmasok, a halottsiratást parodizálók, jöhet a kéményseprő, az ördög és a halál, jöhetnek az állatmaszkos figurák: a kecske, a bika, a ló, a medve; besétálhat az úrfi és kisasszony és sokféle más szálláskereső. „Előadásuk” az egyszemélyes pantomimjátéktól a többszereplős énekes-táncos és párbeszédes megjelenítésig terjedhet. Leggyakrabban az öltözet, az álruha, a maszk „beszél”, mert a maszkuráknak nem szabad megszólalni. A tét az: úgy mozogjanak, viselkedjenek, táncoljanak, hogy ne ismerjenek reájuk. A fonóbeliek viszont mindent elkövethetnek, hogy felismerjék őket.

Ez a kettősség biztosítja egy-egy jelenet sikerét. A szöveg­es játékok általában parodisztikus, bohózati jellegűek és sok improvizációra, a fonóbeliek közreműködésére nyújtanak lehetőséget. Voltak vidékek ahol az alakoskodás lovas felvonulással történt. A maszkások lóháton végigjárták a falut, és jókívánságaikkal minden portára betértek, ahová beengedték őket. A maszkások között éppen ezért volt kiemelkedő szerepe a „békérőnek”, aki mindig a csapat előtt járt, és megjelölte azt a kaput, ahol a házigazda hajlandó volt fogadni a farsangolókat. Miután a békérő engedélyt kapott a házigazdától, hogy bejöhet a csapat, nemsokára meg is érkeztek lóháton a maszkások. Volt közöttük menyasszony, vőlegény, huszár, kéményseprő, postás, doktor, cigány, vénasszony. Kíséretükhöz tartoztak a muzsikások, akik szekéren ültek, és gondoskodtak a talpalávalóról. Az alakoskodók közül ­kiemelt jelentősége volt a menyasszonynak és a vőlegénynek, akik a terménykenységet jelképezték. És itt meg kell jegyeznünk azt is, hogy a maszkások egytől egyig fiúk voltak. Menyasszonynak is rendszerint egy lányosabb arcú legényt öltöztettek be. Fontos volt a kéményseprő jelenléte is, aki a szerencsét hozta a háznak.

- Ezt követte a farsangtemetés?
- A farsangtemetésre húshagyó kedden került sor. A hatvanas évekig inkább a férfiak mulatsága volt. Legfontosabb kelléke a telet jelképező szalmabábú – több faluban Illésnek nevezik –, amit ingbe, gatyába, lájbiba öltöztetnek, zoknit húznak a lábára, kalapot tesznek a fejére és a halottsiratáshoz hasonlóan rettenetes zokogás, jajveszékelés közepette elsiratnak. A sirató asszonyoknak öltözött férfiak fejüket bekormozva álarcban, hosszú fekete szoknyában gyászolják „az elhunytat”, miközben a rangos hétköznapi ruhát öltött halottvivők kezét-lábát megfogva végighurcolják a falun. A menet élén halad a „pap” a „kereszttel”, ami általában egy – aszalt szilvával, pattogatott kukoricával, szalagokkal – feldíszített gereblye, a két zászlóvivő vállukra vetett – mogyorófa boton vöröshagyma­füzérrel körbetekert káposzta – „zászlóval”. A menetet a falubéli gyermeksereg és a muzsikások követik utcáról utcára, miközben a főszereplő a siratóének szövegének megfelelően hajladozik, letérdepel, lefekszik a halottvivők kezében. A siratóasszonyok a falun végig magasztalják a szalmabábut, dicsérve hibáit, leszólva erényeit. A nagyobb hatás kedvéért egy-egy ház előtt elhaladva „felmagasztalják” az ott lakókat színesen elmesélve ismert történeteiket. A pap és kántor a tényleges temetésen, a bábu égetésén hallatják hangjukat, a kenetteljes gyászbeszéd és „zsoltáréneklés” során. A menetet, kecskék gólyák követik ugrándozva. Belecsípnek a járókelőkbe, megkergetik a lányokat. Közben a szalmabábú „özvegye” talpig fekete gyászban zokogja el fájdalmát. Miután az elhunytat kellőképpen elsiratták, a falu végén kiráncigálják ingéből, gatyájából és a halom szalmát meggyújtva énekelnek, táncolnak. A faluba visszatérve a kocsmában, majd este a farsangi bálban folytatják a vígságot.

- Mit ettek a régi farsangi lakomákon?
- Nem tudjuk, de néhány hagyomány, étkezési szokás ma is él. Sok faluban igyekeznek farsangvasárnapra és húshagyó keddre tyúkhúslevest, töltött káposztát főzni. Szívesen tálaltak még ciberelevest és kocsonyát is. A cibere tálalása már a közeledő böjtöt idézi. A cibere tálalása már a közeledő böjtöt idézi. A cibere lényegében többféle savanyú leves gyűjtőneve. Ilyen igazi böjtös étel volt a vízben főtt aszalt gyümölcs: a szilvacibere, az erjesztett korpa leve: a korpacibere. Székelyföldön, a Nyárád mentén szalmabáb jelenítette meg a farsangi játékokban Cibere-vajdát, aki tréfás párviadalban legyőzte Konc-királyt – ő a farsangi húsokat jelképezte. A farsangi ételek közül a legnevezetesebb a farsangi fánk. Ismert az alma, burgonya, gyűrűs, hússal töltött burgonya, marca, kubikos, szalagos, túró, és a párnacsücske változat. A farsangi fánk könnyű kellett legyen, mint a hab, omlós, hogy szinte elolvadjon az ember szájában. A színe pedig aranysárga.

A cikk eredetijét itt találod!