Élelmiszerek, melyek hatékonyabbak a méregdrága tisztítószereknél

02 okt. 2015 Vaskor Máté

Vannak zöldségek, gyümölcsök, fűszerek és egyéb élelmiszeripari termékek, melyek nem csak ízesítésre szolgálnak. Figyelem, sokat spórolhatunk velük.

Kicsi a só, de erős

tisztit5

Következő alkalommal, mikor egy baráti összejövetel alkalmával valaki a fehér terítőre önti a vörösbort, a kacagás - vagy éppen mérgelődés - helyett rohanjunk a konyhába, és kapjuk kézbe a sószórót. Nem mi, professzorok és szakemberek állítják: nincs még egy olyan anyag a földön, ami olyan jól elnyelné a folyadékot, mint a só.

 

Fényesítsük banánhéjjal az ezüstöt.

tisztit

Ha megettük a déli gyümölcsöt, ne dobjuk el rögtön a héját. Amennyiben ezüstgyűjteményünk kezd kicsit megkopni, fogjuk a banánhéjat, töröljük át vele ékszereinket, evőeszközeinket, az eredmény pedig magáért beszél majd.

 

Az uborka héja csodákra képes.

tisztit1

Saudia Davis, egy külföldi környezetvédelmi cég alapítója és vezérigazgatója szerint az uborka rendkívül sokoldalú tisztítószerként is bevethető. A falakról könnyen eltávolíthatók vele a felújításkor keletkezett az apró falfirkák, a fürdés után bepárásodott tükröt pedig egy csapásra ragyogóvá varázsolhatjuk az uborka héjával.

 

A ketchup sem csak melegszendvicshez jó.

tisztit2

A feladat egyszerű: öntsünk egy már nem kellő konyharuhára a paradicsomkészítményből, majd töröljük át rézedényeinket, serpenyőinket, és hagyjuk állni jó fél órán keresztül. Ha nem jártunk sikerrel, akkor valamit rosszul csináltunk.

 

Nyers hagymával a grillrácsok tisztaságáért.

tisztit3

Nem ördöngős dolog, mégis igen hatékony. Töröljük át a hagymával a sütés után zsíros, helyenként akár odaégett grillrácsot, hogy a következő kerti parti alkalmával csak elő kelljen venni a fészerből. Könnyíthetünk a helyzetünkön, ha még az égő tűz felett, villával takarítjuk ki a kelléket.

 

Dióval a fabútorok karcolásai ellen? Igen!

tisztit4

A már feltört diót dörzsöljük végig a bútoron nem kívánt sérüléseken, majd ujjainkkal "masszírozzuk be" a szabad szemmel nem látható olajakat a fába. Hagyjuk pár percig állni, majd töröljük át száraz ronggyal. Ha siker övezi a küldetést, fél percben gondoljuk át, mennyit költöttünk korábban bútortisztókra.

Seprű helyett egy szelet kenyér

tisztit6

Ha véletlenül összetörik a konyhában egy pohár, vagy éppen tányér, ne aggódjunk. Vegyünk elő egy szelet kenyeret és szépen helyezzük rá az apró szilánkokra. Nem kell megijedni, nem valami földöntúli, mágneses kölcsönhatásról van szó.

 

Rizstől lesz igazán tiszta a kávédaráló

tisztit7

És a trükk a fűszerdarálóknál is működik. Öntsünk nyers rizst a kellékbe, majd addig daráljuk, míg finom porrá nem válik. Százszázalék, hogy mosogatni nem kell utána, bár egy nedves ronggyal áttörölni mégsem árt.

 

Sose félj, ha van otthon kukoricaliszt

tisztit8

Zsíros lett a kanapé, a szőnyeg? Még csak meg sem kell erőltetni magunkat, hogy eltüntessük a foltot. Lepjük el kukoricaliszttel, hagyjuk állni nagyjából 15-20 percig, és mintha mi sem történt volna. Persze azért érdemes ezt követően egy biztonsági takarítást eszközölni.

 

Hogy a Coca-Coláról is mondjuk valami jót.

tisztit9

Nincs kedvünk hosszú percekig sikálni a WC-t? Hozzunk egy megtérülő áldozatot, és a kóla megivása helyett öntsük a WC-be. Egy órát hagyjuk állni, húzzuk le, és mintha most költöztünk volna új otthonunkba.

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek